Naruto nyugtalan volt. Magának sem merte bevallani, de félt a helytől. És nem csak azért, mert új arcok, új hely. Azon már régen túllépett. Sőt, kifejezetten el akart menni, önszántából. Kinek jó, ha napi szinten alázzák? Senkinek. Mi a megoldás? Új életet kezdeni. Máshol. Messze. Távol. Tiszta lap. Más emberek. Több lehetőség. Elege volt abból, hogy csúfolták. Csak mert szőke. Csak mert sebhelyek ékesítik az arcát. Csak mert árva. Csak mert kissé szerencsétlen. Csak mert különc. Mit várhatunk egy olyan gyerektől, aki gyerekkorától fogva magára volt hagyva, támasz nélkül? Az emberek valahogy mindig annyira tudják, kivel lehet szórakozni. Kinek fáj, amit mondanak, és hogyan találhatnak be a legnagyobbat. Ki az, aki komolyan is veszi őket. A mi szőkénk éppen ezért döntött úgy, hogy lelép. Ha még egy évet le kellett volna ott húznia, megszakadt volna a tehertől. 'Áh, egy év, fél lábon is kibírod!' Legszívesebben visszaszólt volna, hogy... nem téged utáltak ki. Te nem vagy elkülönítve. De nem mondta. Inkább csak hümmögött, és magára hagyta, gondoljon, amit akar elven. Jól is tette. A végén még megakadályozták volna; és akkor aztán már tényleg betelik az a bizonyos pohár, ami elvből csordultig tele van; a Konohában töltött évek minden könnycseppje beleömlött. De nem a cseppeken van a lényeg, hanem a fájdalom, amit hordoztak.

Szinte már boldog volt, hogy ott hagyhatta azt az átkozott várost. Az átkozott lakosait. És az átkozott életét. Újat akart. Egy jobbat. Egy szebbet. Egy boldogabbat.

Mégis... hallott legendákat, mondákat erről a helyről. A Vámpírok városának emlegetik. Különösen felhívták a figyelmet arra az épületre, ami a várostól egy fél kilométerre volt található. Több évszázados, talán meghaladja az ezret is. Egy vár egy hegy tetején, vaskapukkal elkerítve. Falain borostyán fut végig, az egész várat bevonva. mert bizony régen vár volt, míg nem alakították. Azonban előkelőségét és büszkeségét az évek képtelenek voltak elfelejtetni ugyanolyan bölcsen állt a hegyen, ahogyan régen. Kísértetkastélyként is emlegetik, a vámpírok házának. Ennek ellenére, Naruto mégis ezt a helyet választotta? Akció? Izgalmak? Nem tudta, miért akart pont ide, egy olyan helyre, ahonnan, aki csak tehette, menekült, és a legrosszabbakat mondta. Talán egy kis felderítésre vágyott, ki tudja. De akkor is ide jött. És most már nincsen visszakozás, döntött. Nem vonhatta vissza. És nem is akarta. Milyen ironikus, még egy vámpírkastélyt is jobb helynek vélt, mint Konohát. De ha alaposabban figyelembe vesszük ezt az ő helyzetéből... igaza is van.

A busz hangosan köhögött; élt már meg jobb napokat is. Kerekei mégis vadul és gyorsan szelték az utakat, mégha - volt rá példa - az utasok akkorát is ugrottak a hirtelen bukkanóktól, hogy beverték a fejüket. A sofőr is volt már fiatalabb, ezzel a busszal kezdte pályafutását, és végig kitartott mellette.

Naruto az ablaknak dőlve nézte a szürke tájat, az egymással versengő esőcseppeket, akik egymásba folyva folynak le az ablakon, vékony kis csíkot hagyva. Csak az maradhat életben, aki eléggé elkülönült, és nem érhették el. Vajon a valóságban is így van? - ironizált a mi szőkénk, és egy gúnyos grimaszt vágott. Íriszei átláttak a sötét ködfelhőn, a cseppeken, át a szitáló könnyeken. Látása a távolba meredt, a hegyek közé. Ő is odatart éppen. Mintha egy pillanatra még a reggeli friss levegőt is érezte volna, de rájött, hogy csak az illatosító kábította meg. A nagy óriások kimagaslottak, noha még jó pár kilométer vissza volt. Buraddokyassuru. Más néven vérvár; a város neve.. A hely, ahova tartott. Hogy odaérjen, még sok idő kellett. De úgy gondolta, készen áll rá.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés