Minden olyan gyorsan történt… Olyan gyorsan hanyatlott el Konoha. Egy váratlan támadás, és egy vádolás. Ez okozta Konoha vesztét. Mindenki meghalt, aki számított Konohában. Tsunade-sama, Kakashi-sensei, a jouninok és még pár Gennin is. Az új Hokage, Toyama-sama. Erőskezű férfi, aki megpróbálja rendbe hozni Konoha helyzetét. Csak nem épp jó felé próbálkozik. Olyan parancsokat, és küldetéseket ad, amelyeket Tsunade-sama sohasem hozott parancsba. Még akkor sem, ha nem lenne más lehetőség. Így kezdődött az a küldetés, ami miatt Missing-nin lettem. Aznap időben beértem a Hokagéhoz. Bár ne is mentem volna be!

– Naruto-san!

– Itt vagyok mélyen tisztelt Hokage-sama – mondtam illendően, hisz Ő ezt várta el.

– Te vagy a legjobb shinobi Konohában, így most olyan küldetést kapsz, ami „A” szintű, és sikertelensége a legszigorúbb büntetést vonja maga után.

– Azt mondja, hogy ha nem végzem el, akkor…

– Így van. Akkor büntetésed, halál – mondta rezzenéstelen arccal.

– Értem – mondtam. Igen… Szigorú Hokage. Nem egy Shinobi halt meg az Ő parancsa miatt. Büntetésként. Sakura, Neji, Lee, Hinata, TenTen és még sorolhatnám. Kakashi is. Egytől egyig azért haltak meg, mert képtelenek voltak teljesíteni a küldetésüket. Nem erő híján, hanem mert olyan küldetést kaptak, amit a szívük nem mondott helyesnek, és ezért halállal fizettek. Például olyanokat kellett likvidálni, akiket szerettek. Én eddig mindig elvégeztem a feladatom. Szerencsére nem volt olyan alkalom, hogy ilyesfajta küldetést kaptam volna.

De… Kellett nekem elszólnom magam.

– Mint tudod, Sasuke Uchiha még mindig él és szabadon van.

A név hallatán összeszorult a szívem. Ő az egyetlen személy, akiért még kitartok.

– A feladatod egyszerű lesz. Meg kell őt ölnöd.

– Hogy mi? – keltem ki magamból. – Mégis mi köze Sasukének Konoha ügyeihez?

– Nagyon is sok. Valószínűleg ő a felelős Konoha mostani helyzetéért.

– Hogyan? Ugye nem mondja komolyan? Sasukénak már rég semmi köze nincs Konohához! Miért hiszi, hogy ő a felelős? Van bizonyítéka?

– Nincs szükség bizonyítékra… Ez a küldetésed és kész. Ja, igen… És el kell hoznod a Sharingan szemeit is.

– Hogyan – néztem ijedten. – Megtagadom! Soha! Soha nem bántanám Sasukét! – gondoltam, de nem mondtam ki, mert én is halállal lakoltam volna a parancsmegtagadásért.

– Most menj.

– Hogy kérheti ezt tőlem? Magának… Magának nincs se szíve, se lelke… Maga egy-  – szóltam, de befogtam és elrohantam.

–  … – húzódott mosolyra a Hokage szája.

– Nem… Hogy teheti ezt? Tsunade-sama… Miért? Ez… ez a hely már nem az otthonom.

Utam a temetőbe vezetett. Sakura és Kakashi sírjához. Egymás mellett volt.

– Mit tegyek? Segítsetek! – sírtam. – Nem… nem tudom megölni – szóltam, és felnéztem az égre. – Bárcsak eltűnnél Sasuke… Akkor nem találhatok rád, és akkor nem kell bántanom téged.

Hazamentem, felvettem a cuccaim és már indultam is. Hosszú út után elértem a végzet erdejébe.

– Sasuke – szóltam. – SASUKE!!! – ordítottam most már sírva és lerogytam a földre.

– Miért? Miért történik mindez?! Miért nem lehet Konoha újra a régi és miért nem élhetnek a többiek?

– Naruto?

Felnéztem a kisírt szemeimmel.

– Naruto – jött közelebb.

– Sa… suke… Menj innen! Én… Ezt nem bírom!

– Naruto – jött oda Sasuke, és leguggolt hozzám. – Mi a baj?

– Mi a baj? Minden! Érted? Minden! Miért nem lehet minden a régi? Olyan nagy kérés? Inkább kerüljenek el a konohaiak egy életen át, de… már nincs, ki elkerüljön! Menj innen, Sasuke… Menekülj! Nem tehetem meg, amire kértek… Nem tudom megtenni! A szívem – szóltam és még keservesebb zokogással a szívemhez kaptam.

– Milyen feladatot kaptál Naruto? – nézett Sasuke a szemeimbe.

– Olyat, amit nem fogok megtenni. Mert ez az egyetlen dolog, amit sohasem tudnék megtenni!

– Naruto… De ha nem teszed meg-

– Inkább meghalok!

– Nem lehet olyan rossz.

– Nem? Pedig rólad van szó!

– Rólam? – lepődött meg a fekete.

– Te vagy a küldetésem…

Sasuke tágra nyílt szemmel hátrált egy kicsit.

– Menj, Sasuke…

– Mégis mi a küldetésed?

– Likvidálni Sasuke Uchihát és megszerezni a szemeit – suttogtam, de így is meghallotta.

– Hogyan?

– A Hokage téged okol a Konohával történtekért! De… Én tudom, hogy neked semmi közöd ehhez!

– Naruto – szólt és felállt.

– Ez a Konoha már nem az otthonom!

– Nekem sem.

– Nekem csak addig volt Konoha az otthonom, amíg egy szemernyi esély is volt, hogy visszatérsz hozzánk. De már nekem sincs hova visszatérni - néztem hátra. - Menj. Én pedig…

– Nem.

– Menj már… Kérlek – álltam fel én is. – Mindenki halott, akit valaha is szerettem. Nem akarlak téged is elveszíteni. Te voltál a támaszom… A te létezésed adott erőt, hogy kibírjam az „új Konohát”. Soha nem tudnálak bántani. Soha…

– Naruto – szólt és megölelt. Jó mélyen belefúrtam az arcom a felsőjébe.

– Ha téged is elveszítenélek, abba belehalnék – szóltam. – El kell menekülnöd. Ha megtudják, hogy én nem végeztem veled, utánad jönnek és ők teszik meg.

– Nélküled nem megyek. Gyere velem, Naruto…

– Hogy?

– Gyere velem és hagyjuk hátra azt a szennytelepet.

– Ezért régen kibeleztelek volna, de most nagyon is illik Konohára ez a szó – búgtam undorodott arccal. – Hová mehetnénk?

– Nem az számít… Hanem hogy együtt legyünk.

– Elegem van… Sasuke, én már nem bírom ezt. Nem akarok vissza menni oda! Soha!

– Nem is kell… Én majd vigyázok rád – szorította magához a fekete Narutót.

– De miért?

– Mert téged nem hagylak veszni hagyni. Sem miattam, sem más valaki miatt.

– Sasuke – hunyta be Naruto a szemeit.

– Hová menjünk? - Kibontakoztam az ölelésből és megfogtam a kezét.

– Akárhová, csak jó messzire Konohától.

– Menjünk – szólt Sasuke, majd elindultunk. Én még visszanéztem.

– Ég veled, Konohagakure – szóltam csendesen. – Ég veled édes Konoha…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés