Vérszínű volt az ég, s a földet az elhullott nindzsák vére festette vörösre. Egy fekete hajú shinobi zihált egy fa tövében, több sebből vérezve. Erőt véve magán, felállt, majd elindult arra, amerre Konohát vélte. Útközben elszomorodott az arca néhány ismerős társát látva a földön, de ő továbbment. Egy idő múlva abbamaradtak a holttestek, és helyüket az esővíz vette át. Eleredt az eső. A fiú az egyik nagyobb sebéhez szorította a tenyerét, s úgy ment tovább. Tudta, hogy ki kell tartania. Oldalra köpött egy nagy adag vért, majd megkapaszkodott egy fában. Pihent egy kicsit, majd folytatta útját. Hamarosan elért Konoha kapujához, és a szemére hullt fátylon át megpillanthatta azt a célt, ami a legfontosabb az életében. A célja elkezdett felé rohanni a pocsolyákon át, s mire odaért, már nem csak a szőke fürtöket látta, hanem a kék szempárt is. A szőke elmosolyodott, miközben könnyei eggyé váltak az eső cseppjeivel.

– Tadaima – suttogott a fekete.

– Okaeri – szólalt meg a szőke.

– Sajnálom, hogy ennyit kellett várnod, Dobe – szólt rekedten a fekete, mire a szőke átölelte.

– Sajnálom, hogy idáig kellett jönnöd, Teme – szorította magához a szőke a számára oly becses személyt.

– De eljöttem – hunyta be a fekete a szemeit fájdalma enyhítésére.

– Igen Sasuke, eljöttél – indultak meg a szőke könnyei.

– És te vártál rám – bújt bele Sasuke az őt szorító karokba.

– Rád örökké várnék – suttogta Sasuke fülébe a szőke, mire a fekete elmosolyodott, majd visszasúgta: „Szeretlek, Naruto…” A szőke elengedte a feketét, majd mélyen megcsókolta. – Én is szeretlek, Sasuke. – Mikor elváltak, Naruto ismét magához szorította a fiút.

– Sasuke – kezdte volna Naruto, de a fekete elhallgattatta.

– Sh… Tudom, mi jön… Csak veled akarok lenni – mosolyodott el Sasuke, majd összerezzent a gyomrában érzett erős fájdalomtól.

– Sasu – kezdte volna megint Naruto, de Sasuke közbevágott. – Ne! Majd elmúlik. Hamarosan… – bújt bele Sasuke a szőke karjaiba. Naruto még jobban könnyezni kezdett.

– Köh-köh – köhögött a fekete. Már nehezen kapott levegőt.

– Sasuke, Tsunade talán…

– Nem – lassult le a fekete pulzusa.

– Sasuke…

– Csak veled… Csak rád… Csak te – halkult le teljesen Sasuke pulzusa, majd végleg megszűnt. Feje Naruto vállán pihent, s karjai átkarolták a szőke nyakát.

– Sasuke – szorította magához Naruto a feketét. Könnyei egybefolytak ez eső cseppjeivel. – Csak veled, csak rád, csak te… Örökké – siratta a szőke elvesztett szerelmét. Lassan felemelte a fejét, és érezte az eső hűs mivoltát az arcbőrén. – Ők is érted sírnak – vette ölbe a szőke Sasuke holttestét. Megpuszilta az arcát, majd megszólalt. – A Mennyben találkozunk, mert oda kerültél – nézett Sasuke békés arcára, majd könnyes szemmel elmosolyodott, és elindult befelé a kapun. – Végre olyan helyen vagy, ahol nem ér utol a fájdalom. Többé nem szenvedsz…

– Ne félj, egyetlen Uchihám – húzta magához az ernyedt testet. – Hamarosan… Végre együtt leszünk, és többé semmi nem állhat közénk.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés