"Sonzai to shinkokyuu no genjitsu no mae ni

Idomou to suru shisen wa

Machigai mo tomadoi mo zenbu yakitsukeru

Isshun no renzoku no naka de"

Sötét felhők gyülekeztek az égen, mintha el akarná takarni a Napot. A Napot, amely így nem lesz tanúja annak a beszélgetésnek, mely a jelenlévő két fiú között zajlik majd. Egyelőre csak nézik egymást, és mindkettő azon gondolkozik, mit is mondjon a másiknak. Eltelt 2 év, mióta utoljára találkoznak. Annyi minden mondanivalójuk lenne egymásnak, de a szavak valahogy megrekedtek a tüdejük és a torkuk között. Nem. Mégsem. Inkább a szívükben. Talán félelem… igen. Azt éreztem mindkettejük felől, miközben elhessegettem magam mellől egy kósza felhőt, nehogy elállja a kilátást a fiúkra. Féltek, hogy néhány szó tönkreteszi azt, amit most éreznek. A viszontlátás örömét. De valóban tönkreteheti? Vagy csak a félelem hatalmasodott el rajtuk oly mértékben, hogy mukkanni sem tudnak? Vagy nem tudnak mit mondani? Lám, lám… A tettek mezejére lépsz? Figyeltem a szőkét, ahogy pár lépéssel közelebb haladt a másikhoz. Merész, nem tagadom.

„Ikutsu mono yakusoku no sono e ni tatte wa

Kamishimeru ano hi kobore o chita kotoba

Komerareta omoi wa chikai no you de

Kuchi ni sureba ima to hajimari wo tsunagu

Yume de wa nakute e sora go to no

sekai de mo nai basho de sa”

– Sa… Sasu… Sasuke – hát egy szó… vagyis név, de már haladás… „Vajon tényleg van rám szüksége?” Suttogtam magamnak, majd belesúgtam valamit a szőke fülébe: „Indulj… Meddig akarod még megváratni? Tudod jól, mennyire hiányoztál neki. Hát mutasd meg neki, hogy ő mennyire! Hidd el, nem fog bántani… De ezt te is tudod" Majd eltűntem néhány felhő mögött, hogy végre kettesben legyenek.

„Komolyan azt hiszed, hogy van esélyed arra, hogy összehozd ezeket itt ketten?” mordult rám egy sötét felhő. „Semmi közöd hozzá…” Fordultam el, majd még lesúgtam: „Sok szerencsét, Naruto.” indultam el az otthonom felé. „Vajon ha tudnád azt, hogy maga a Hold is melletted áll; merészebb lennél?” merültem el a gondolataimban, majd eltűntem.

„Sonzai to shinkokyuu no genjitsu no mae ni

Idomou to suru shisen wa

Machigai mo tomadoi mo zenbu yakitsukete

Sono zutto saki wo toraeru

Isshun no renzoku no naka de"

– Naruto? – sikerült megszólalnia a feketének is. – Hogy kerülsz te ide?

– Csak… kijöttem sétálni egy kicsit. És te? – kérdezett vissza Naruto.

– Én is valahogy úgy.

– Értem – hajtotta le a fejét a szőke.

– Sajnálom – szólt Sasuke, mire a szőke felkapta a fejét.

– Mit is?

– Mindent.

– Nem kell sajnálnod, ugyanis nem a te hibád volt. Hanem az enyém. Csak én tehetek róla – halkult el Naruto hangja.

– Ez nem igaz. Csak az enyém. Mert bármit is teszek, mindig az a vége, hogy valakit eltaszítok magamtól. Megtanulhattam volna már, hogy ez sohasem lesz másképp. Miért is gondoltam, hogy minden megváltozik? – szólt keserűen Sasuke.

– Miről beszélsz?

– Arról, hogy akármit teszek, minden balul sül el a végén. Például te is. Én nem így akartam. Egyáltalán nem ezt akartam – szorította össze a szemeit a fekete.

– Nem így akartad? Mégis mit akartál másképp? – kérdezte Naruto egy kicsit közelebb lépve. –  Azt, hogy elmentél? Hogy megbántottál? Hogy „megöltél”? – égett Naruto szeme.

„Futashita na mirai e to haseru omoi ni wa

Fuan to ka mayoi to ka itsumo o majitten'da

Mamoritai mono ga hitotsu fueru tabi ni

Yuutsu wo okizari ni shite susunde miru

Toomawari shite deaeta hito

umareta negai mo atte sa"

– Nagyon megbántam – suttogott Sasuke, de Naruto így is meghallotta.

– Mégis mit? – mordult fel Naruto.

– Azt, hogy annak idején nem vittelek magammal – nyitotta ki a szemeit Sasuke, hogy egyenesen Naruto meglepett szemeibe fúrhassa a tekintetét.

– Hogyan? – nyelt egyet a szőke.

„Guzen to shinkokyuu no genjitsu no naka ni

Chirabatta warai goe ga

Tsumazuite tomadotte iru jibun jishin no

Tamerai wo kaki keshite kureru"

– Ha tudtam volna, hogy ennyire nem bírom nélküled, vagy magammal viszlek, vagy itt maradok. De inkább az első – szólt Sasuke, meg nem szakítva a szemkontaktust.

– „Nem bírom nélküled?” – idézte Naruto a fekete szavait. – Mégis mit akar ez jelenteni?

– Hogy hiányzol. Nagyon is – hunyta le ismét a szemeit a fekete, hogy elfedje zavarát.

– Hi…Hiányzok neked? Én? – remegett meg Naruto szeme. – Akkor miért hagytál itt? És miért nem mondtad el, mikor annyiszor lett volna alkalmad rá? Talán nem nekem kellett volna ugrani, hanem elmondani! – szólt Naruto remegő hanggal, amit nem sikerült lepleznie.

–  Annyira sajnálom… Én csak… Nem találom a helyem a világban. Sehol sem vagyok otthon – nyitotta ki a szemeit Sasuke, elindulva a szőke felé. – Csak ott, ahol te vagy…

„Iki ga kire sou na

Hibi ni nanika

Kotae wo motomete wa namida nagashite

Jibun ni totte no

Tada hitotsu wo

Ima datte suke motto shiteru"

– Én… Én… Nem is tudom mit lehetne erre mondani – hebegte Naruto.

– Nem kell semmit mondanod, ha nem akarsz. De – simított végig a fekete Naruto arcán. – azt elmondhatnád, hogy miért is próbálsz visszavinni Konohába. A valódi okot.

– Már annyiszor elmondtam! – pirult el Naruto a fekete érintésére. – Azért, mert te vagy a legjobb barátom!

– Ennyi? – nézett Sasuke a szőke szemébe, amiben Naruto most szomorúságot vélt felfedezni.

– Hogy érted, hogy ennyi?

– Hát úgy, hogy biztos ez az ok?

– Mi más lenne? – értetlenkedett Naruto.

– Azt neked kell tudni – érintette össze a homlokukat a fekete. Naruto belepirult.

– Nekem?

– Én nem sétálgatni jöttem. Tudtam, hogy itt vagy. Miattad jöttem – szólt Sasuke. Naruto érezte Sasuke leheletét az arcbőrén.

– Mégis mit vársz tőlem? – szólt behunyt szemmel Naruto. – Mindent megpróbáltam, hogy visszahozzalak. Tényleg mindent. Mi mást tehetnék még? – folyt le egy könnycsepp Naruto arcán. – Nem a többieknek akartalak visszavinni, hanem magam miatt. Mert szükségem van rád. Mégis mit tehetnék, ha te nem érzed azt, amit én?

– Miért, mit érzel? – suttogta Sasuke.

„Tooi kioku ni yakusoku kawashite te wo furu basho de sa”

– Fájdalmat. Ürességet… Hiányérzetem van – suttogta Naruto. – És ez nem azelőttről maradt, meg, hanem azóta jelent meg, mióta elmentél.

– Nekem amióta elmentem – szólt Sasuke. – Naruto? Egy szó… Egyetlen szót kell kitalálnod és oda megyek ahová akarod.

– Egy szó? Mégis mire gondolsz? Legalább támpontot adhatnál.

– Egy érzelmet kifejező szó. Ezzel máris túl sokat segítettem – suttogta Sasuke.

„Me no mae ni sashikonda yoake no aizu

Kurikaesu tashikana kokyuu

Hora kitto kinou no namida no wake ga

Ima to mirai wo tsumugu"

– Érzelmet kifejező szó…

– Az. Na jó. Segítek még. Ne a barátságra gondolj – lehelte Sasuke.

– Sasuke? Miért játszol velem? – kérdezte Naruto, de nem volt szomorú a hangja.

– Mert másképp nem tudom veled megértetni a dolgot.

– Akkor miért nem mondod el? Egyszerű.

– Az nekem nem menne. Így ki kell találnod – vette el Sasuke a homlokát a szőkéjétől. Narutónak máris hiányérzete támadt. De nem sokáig, mert Sasuke magához ölelte. – Nem megerőltető, nem ritka szó.

– Nem barátság – gondolta Naruto. – Fenébe… Nem tudom. Sose mentek nekem ezek – törte a fejét Naruto, miközben szorosan hozzábújt az Uchihához.

– Sasuke – nyöszörögte. – Nem tudom… Nem tudom mire gondolsz – szólt Naruto még szorosabban ölelve a feketét.

– Naruto…

– Sajnálom… Túlságosan meg vagyok lepődve a helyzettől, hogy gondolkodjak.

Sasuke belefúrta arcát a szőke hajzuhatagba.

„Sonzai to shinkokyuu no genjitsu no mae ni

Idomou to suru kokoro ga”

– Ez azt jelenti, hogy ha véget ér az ölelés, akkor itt hagysz megint, ugye? Mivel nem találtam ki – szólt Naruto fájdalmasan. Sasuke nem szólalt meg, de Naruto ezt helyeslésnek vette.

– Nem akarom, hogy elmenj… Még sosem viselkedtél velem így, és máris megszakad.

– Nem akarod, hogy megszakadjon?

– Nem – szólt őszintén Naruto. – Azt szeretném, hogy örökre így maradjunk… Mert nem fáj semmim. Se a lelkem, se a szívem. És a hiányérzetem is elmúlt.

– Nem vagyok gyógyszer…

– Nekem igen. Sőt. Te vagy az életmentő gyógyszerem. Ha te velem vagy, boldog vagyok. Akár attól is, ha láthatlak – szólt Naruto. Sasuke meglepődött egy kicsit.

– De miért? Miért kellek én ahhoz, hogy boldog legyél? – suttogta Sasuke.

„Machigai mo tomadoi mo zenbu dakishimete”

– Azért, mert szeretlek – szólt Naruto kétség nélkül. Sasukéban megállt az ütő, majd elmosolyodott.

– Ha úgy vesszük, kitaláltad a szót.

– Mi?

– Kitaláltad a szót – ismételte Sasuke.

– Az a szó… a „szerelem” volt? – kérdezte Naruto a fekete szemeibe nézve.

– Igen. A „szerelem” volt – mondta Sasuke lágyan. Narutónak könnybe lábadt a szeme.

– Nem vagy normális – szólt Naruto. – Tényleg nem vagy - Sasuke egy csókkal fojtotta a szőkébe a szót. A szőke visszacsókolt.

– Ezt meg mért csináltad?

– Azért, mert én is szeretlek – szólt Sasuke, majd újból megcsókolta Narutót.

„Te ni sun'da hitsuzen to nozomu kotae wo”

– Szóval oda mész, ahová akarom? – szólt Naruto a csók után.

– Igen. Ahová akarod.

– Te hová szeretnél menni? – kérdezte Naruto.

– Én? – lepődött meg Sasuke. Teljesen biztos volt benne, hogy a szőke Konohát fogja mondani.

– Igen. Úgyis együtt megyünk. Én pedig nem akarlak rákényszeríteni Konohára, ha nem akarod.

– De… Az otthonod.

– Nekem OTT van az otthonom, ahol TE vagy – ölelte meg Sasukét a szőke.

– Naruto… Odamegyünk, ahová akarod. Hiszen nekem is ott van az otthonom, ahol te vagy – szólt Sasuke.

– Akkor… Először irány Konoha, hogy felszedjem a cuccaim. Aztán pedig irány a nagyvilág  – nevetett Naruto. – De… Mi lesz azokkal az emberekkel akikkel voltál?

– Ők nem számítanak. Azt csinálnak, amit akarnak – szólt Sasuke.

– Te tudod – karolt Naruto a feketébe, majd elindultak. Nem tudták hová mennek Konoha után, de nem is érdekelte egyiküket sem. Az volt a legfontosabb mindkettejüknek, hogy együtt vannak.

„Isshun no renzokzu no naka de”

„Ah… Tudtam én!” Sóhajtottam fentről. „Mégiscsak visszatértem a helyemre, hogy lássam, mire jutnak ezek ketten. Örömmel látom, hogy nem volt rám szükség. Nah… Még egy boldog pár… Most egy jó ideig nem vállalok újabb szerelmeseket! Hadd ússzam egy kicsit én is… Már rám is rám férne egy szerelem… Hol lehet a noteszem? Nee… pedig fel volt írva a Hold férfinek a száma! Neeee!!! De legalább Narutóék boldogok.”

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés