Sok nyár elmúlt már azóta, hogy Sasuke elment azért, hogy Orochimaru segítségével több erőre leljen. Sok levél hullott már le a fákról azóta, hogy megbosszulta a klánját és megölte Itachit, ahogy azóta is, amióta véget ért a Negyedik Nagy Shinobi Háború.

 ~~~~~~~~~~~~~~~~ Naruto POV ~~~~~~~~~~~~~~~~

 A háború ugyan a mi győzelmünkkel ért véget, de ennek ellenére korántsem veszteségmentesen. Nem kevés shinobi vesztette életét a világunk megmentésért folyó harcban és - bár haderőnk volt rendesen - nem tudtuk veszteségek nélkül megoldani a helyzetet. Hiába voltak itt a feltámasztott Hokagék, hiába adtunk bele mindent, amit csak lehetett, a végeredmény cseppet sem lett jobb. Tudom, nem kéne ezt mondanom, hiszen Sasuke is észhez tért, visszajött hozzánk Konohába és a világ is megmenekült, a bajtársaim halála mégis mély nyomot hagyott a szívemben. Talán nagyobbat is, mint kellett volna.

Az ágyon való elmélkedésemből egy erőteljes kopogás rázott fel.

 - Naruto, indulnunk kellene már, nyisd ki, különben elkésünk! - hallottam egy felettébb ingerült hangot a bejárati ajtó másik oldaláról.

 Hát persze. Mennem kellene a gyűlésre, amin a háború utáni teendőket beszéljük meg Tsunadével. Elég sok dolog van, amiről beszélnünk kellene. Többek között arról, hogy hogyan kellene rendbe tenni az országok gazdasági és társadalmi helyzetét. A háború utáni helyzet von némi intézkedése maga után.

 - Naruto, a fenébe is! Legalább engedj be! - Hallottam, hogy a kilincs le fel mozog. Valószínűleg be akart jönni az illető, csak nem tudott, mert még tegnap éjjel magamra zártam az ajtót. Az érkező csak nem adta fel. - Ha kell, akkor betöröm ezt a rohadt ajtót!

 Nagyot sóhajtva, kelletlenül indultam el az ajtó felé, hogy elfordítsam a benne lévő kulcsot. Aztán fogtam magam és a konyhába sétáltam.

 "Majd beengedi magát, ha akarja."

 Nem is kellett több, az érkező máris benyitott. Ahogy rápillantottam, láttam az arcán nyugvó dühös ráncokat.

 - A fenébe is, tudod te, hogy mennyi az idő? Mintha azt beszéltük volna meg, hogy reggel nálunk találkozunk. Ahhoz képest-

 - Neked is jó reggelt, Sasuke - vágtam közbe álmatag hangon. Semmi kedvem nem volt korán reggel vele veszekedni. Még láttam, ahogy pár pillanatig fortyog a dühtől, majd sóhajt egyet és leül a konyhaasztalhoz.

 Csináltam két kávét, majd elétettem az egyiket. Sasuke kérdően fürkészte az arcomat. Talán kérdezni is akart volna valamit, de arra már nem vette rá a lélek.

 "Lélek. Hát van neki olyan egyáltalán?"

 Sasuke tényleg szólni akart volna, de inkább mégsem tette. Lehet, hogy fogalma sincs, hogy mi bajom? Vajon eszébe sem jutott, hogy miatta vagyok olyan, amilyen?

Félreértés ne essék, Sasuke nagyon sokat változott, mióta visszatért Konohába. Rendes shinobi lett belőle, tisztességes nindzsa célokkal, amiket véghez akar vinni. Na persze, a Hokage címet oda nem adom neki. Azt is megbeszéltük, hogy ha ennek az egész háború utáni mizériának vége, akkor letesszük a chuunin, illetve a jounin vizsgát is. Már ideje lenne. Szóval, nem lenne vele semmi baj, ha nem gázolna bele a lelkembe minden áldott nap. És itt nem az uchihás modoráról beszéltem, mint ahogy már megszokhattuk tőle. Hanem arról, hogy iszonyúan ragaszkodó mostanában. Sőt, nem csak ragaszkodó, de aggódó is, és - lehet, hogy hülyén hangzik ez a nagy Uchiha Sasukéről, de - talán még kedves is. De nem tudom hová tenni ezeket a megnyilvánulásokat. Főként azért nem is akarom, mert eldöntöttem, hogy megálljt fogok parancsolni azoknak az érzéseknek, amik Sasuke felé irányulnak, hiszen nem helyes érzések. Sajnos a mostani viselkedése egyre nehezíti ezt a döntésemet.

 - Aggódtam érted. - Na, tessék. Erről beszéltem.

- Semmi szükség rá, Sasuke. Magam is rendbe tudom hozni a dolgaim, nem vagyok már gyerek.

- Azt én is látom - szólt Sasuke, majd belekortyolt a kávéjába, amit pont úgy csináltam, ahogy szereti. - De attól még nem aggódhatok?

- Nem kell. - Leültem én is, majd egy jó öt-hat kanál cukor után én is elkezdtem inni a kávémat. Sasuke fancsali képpel nézte a tevékenységemet.

- Hogy tudod azt úgy meginni? Az inkább szirup, mint kávé.

- Csak egyszer kóstolnád meg, nem ezt mondanád. Én meg azt nem tudnám meginni - böktem az ő kávéja felé, amiben semmi nem volt kávén kívül.

- Naruto - kezdte Sasuke. Tudtam, hogy most megint az okítás jön. Arról, hogy most már visszatért, most már velem van és segít bármiben, amire szükségem van. De nekem nem kell, hogy azért segítsen, mert azt hiszi, hogy az adósom. Semmi szükségem erre.

- Tudom - kortyoltam bele a kávémba megint. - Visszatértél, itt vagy, számíthatok rád és segítesz, amiben csak kell - sóhajtottam. Sasuke bólintott. - Semmi bajom, Sasuke. Tényleg.

- Én nem úgy látom. Csak tudni szeretném, hogy mi bánt, ennyi az egész! Miért nem lehet mindent megbeszélnünk? - kérdezte keserűen.

- Mert sohasem tettük. - Vállat vontam. Sasuke szemei megremegtek.

- Úgy érted, hogy azért, mert régen nem beszéltünk meg mindent, úgy érzed, hogy most sincs rá szükség?

- Sasuke, tudom, hogy megváltoztál és értékelem is a felém irányuló pozitív változásokat, de ez már lassan kezd nyomasztó lenni - mondtam. - Te lettél az egy személyes ébresztőórám, aki minden reggel idejön, hogy kiráncigáljon az ágyból. A szabadidőd nagy részét szintén velem töltöd, minthogy valami értelmeset csinálnál. Mindig erősködsz a küldetéseknél, hogy velem gyere és én tényleg értékelem az igyekezetedet, de... Ez nekem túl sok.

- Nem... Nem akarsz velem lenni? - nyelt egyet Sasuke. Tessék, már megint félreértette.

- Nem erről van szó. Csak arról, hogy rajtam kívül más is van ezen a kibaszott világon. Élj! Hiszen visszakaptad az életed, amit elvesztettél. Vagyis, ami elveszni látszott - mondtam. Fogalmam sem volt, hogyan adjam a tudtára. Nem az a baj, hogy ilyen jóba vagyunk, hanem az, hogy ennyit van velem. És így én nem tudom elfelejteni az érzéseimet.

- És ha én nem akarom? - kérdezte Sasuke, mire azt hiszem, hogy levegőt is elfelejtettem venni.

- Hogyan? - kérdeztem vissza, hátha nem jól hallottam.

- Mi van, ha én azt szeretném, hogy veled lehessek, és nem érdekelne más?

- Miket beszélsz? Sasuke, rajtam kívül is van élet. Sőt, talán úgy lenne helyes, ha azt mondanám, hogy rajtam kívül van az élet – mondtam a fejemet vakarva. - Nézd, tudom, hogy hálás vagy meg minden és azt is tudom, hogy próbálod rendbe hozni a kettőnk közt lévő köteléket. Meg kell szoknom, hogy itt vagy újra, de te szinte levegőt sem engedsz venni egyedül.

- Ennyire zavar, hogy veled akarok lenni? Én csak minden percemet veled akarom tölteni, kárpótlásért az elvesztett évekért! Miért baj ez?! - kelt ki magából Sasuke és én ismét elfelejtettem levegőt venni.

- Mégis mi az, amit akarsz, Sasuke? Mit akarsz tőlem? - kérdeztem keserűen. - Mit mondjak, hogy ez milyen jó dolog? - Sasuke meglepett arccal hallgatott. - Arra nem is gondolsz, hogy én mit érzek? Elmentél, Sasuke. Itt hagytál, pedig én a világ végére is elmentem volna érted. Azt várod, hogy minden olyan lesz, mint régen? Hát tudd, hogy kibaszottul semmi sincs rendben! - szorítottam ökölbe a kezem. - Próbálok távolságot tartani, hogy felejtsek, de te nem hagyod. Hát ennyire élvezed, ha szenvedek?

- Hogy mondhatsz ilyet? Akkor beszéljük meg, hogy hogyan érzel! Eddig az volt a baj, hogy nem beszéltünk, most meg az, hogy igen? Döntsd már el! - kezdett kijönni Sasuke a béketűrésből.

- Neked más! Elfoglaltad magad az ügyes bajos dolgaiddal és nem volt időd rajtam merengeni! Bár mintha tetted is volna! De én..! - szóltam keselyű mosollyal az arcomon. - Nekem egyetlen percem is ritkán telt el úgy, hogy ne gondoltam volna rád! - Pár pillanatnyi csend után ismét megszólaltam. - Leginkább éjjel, mikor nem tudtam aludni és a gondolataim ide-oda cikáztak körülötted. Amikor megpróbáltam megérteni, hogy mit miért teszel, és hogy ebben nekem miért nincs helyem.

- Naruto – kezdte volna Sasuke, de közbevágtam.

- Hogy miért nincs helyem a szívedben. - Sasuke szemei elkerekedtek. - Már ha van olyanod egyáltalán – néztem félre és könnyek szöktek a szemeimbe.

- Én... Én... - dadogta Sasuke. - Én nem tudtam, hogy így érzel.

- Hidd el, van itt más egyéb is, amit nem tudsz még – szipogtam. - Én csak... Távol akarom tartani magam tőled, hogy ne fájjon többé. Nagy kérés? - töröltem le a könnyeim.

- És ha megesküdök az életemre, hogy többé nem okozok fájdalmat? - törölte le a könnyeim mélyen a szemeimbe nézve.

- Ne... ne légy ilyen kedves, mert...

- Mert mi lesz? - kérdezte Sasuke, de közben nem szakította meg a szemkontaktust.

- Mert akkor nem tudok megálljt parancsolni az érzéseimnek – suttogtam.

- Akkor ne tedd.

Egyetlen szó. Egyetlen szó, amely olyan vörös, mint a bűn, amit elkövettél. Vérrel borított, karmazsin-vörös, mint azoknak a lelke, akiket elpusztítottál a célod elérése miatt folytatott úton.

- Mégis mi az, ami a lelked nyomja? Mondd el – suttogta még mindig a szemeimbe nézve.

- Nem tehetem, mert ez bűn. Az egyetlen bűnöm, amiért vezekelnem kell.

- Mondd el – hajtogatta. - Mondd el, vagy én mondom el az enyémet. - Lehunytam a szemem és megráztam a fejem, de ő megfogta az arcomat és ajkait az enyémre tapasztotta. Nem tudtam megálljt parancsolni az érzéseimnek. Visszacsókoltam és ez volt talán életem legnagyobb hibája. Mert, ahogy szorosan hozzásimulva elvesztem az ajkai közt, úgy felpezsdült a vérem és előtört minden érzés, amit ezidáig próbáltam elfojtani.

A mérhetetlen vágy és szerelem, amit mindig iránta éreztem, most úgy tört elő a szívemből és a lelkemből, ahogy még sohasem. Mikor megszakadt a csók és elváltunk, én csak a fejem ingattam, hogy ne tegye. De ő nem hallgatott rám.

 - Szeretlek, Naruto.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés