Sok nyár elmúlt már azóta, hogy elhagytam Konohát azért, hogy Orochimaru segítségével több erőre leljek. Sok levél hullott már le a fákról azóta, hogy megbosszultam a klánomat és megöltem Itachit, ahogy azóta is, amióta véget ért a Negyedik Nagy Shinobi Háború.

 ~~~~~~~~~~~~~~~~ Sasuke POV ~~~~~~~~~~~~~~~~

 A háború véget ért. Sok veszteség érte a nemzeteket a háború alatt, azonban végre beköszöntött a béke. Én visszatértem Konohába és ismét teljes jogú shinobi lettem. Mindenki azon van, hogy a falukban visszaállítsák a normális rendet, de ez nem olyan könnyű. A háború miatt a gazdaság leromlott és csak idő kérdése, hogy mikor omlik össze, ha nem teszünk valamit.

 Éppen ezért a Hokage egy gyűlést hívott össze, hogy ezt megvitassuk. Narutóval kellene mennem, de nem volt ott a találkozóhelyen, így gondolom, még alszik. Megérkeztem a lakásához, majd erőteljesen kopogni kezdtem.

 - Naruto, indulnunk kellene már, nyisd ki, különben elkésünk! - kiabáltam be az ajtón. Miután semmi reakció nem érkezett kiabálni kezdtem. - Naruto, a fenébe is! Legalább engedj be! - Megpróbáltam bemenni, de az ajtó zárva volt. - Ha kell, akkor betöröm ezt a rohadt ajtót!

 Kisvártatva hallottam, hogy elfordul a kulcs a zárban, de az ajtót hiába vártam, nem nyitották ki. Kaptam az alkalmon és benyitottam. Dühösen fordultam a ház tulajdonosa felé.

 - A fenébe is, tudod te, hogy mennyi az idő? Mintha azt beszéltük volna meg, hogy reggel nálunk találkozunk. Ahhoz képest-

 - Neked is jó reggelt, Sasuke – szólt Naruto álmatag hangon. Pár pillanatig még mérgelődtem, majd feladva lehuppantam a konyhaasztalhoz.

 Naruto készített két kávét, majd elém tette az egyiket. Kérdőn néztem rá, hiszen tudtam, hogy valami baja van, csak hogy fogalmam sem volt róla, hogyan is kérdezzek rá. Féltem is – hiszen mi van, ha én vagyok a baj?

 Azóta, hogy visszatértem, sok minden megváltozott. Rendes shinobi lettem és teljesen hétköznapi céljaim lettek. Megbeszéltük, hogy ha ennek az egész háború utáni mizériának vége, akkor letesszük a chuunin, illetve a jounin vizsgát is, hiszen mindketten genninek vagyunk még. Próbálok minél több időt vele tölteni, hogy megismerhessem azt a Narutót, akivé nélkülem vált. Azért, hogy bepótolhassuk az elvesztegetett időt.

 - Aggódtam érted – néztem rá.

- Semmi szükség rá, Sasuke. Magam is rendbe tudom hozni a dolgaim, nem vagyok már gyerek – szólt Naruto.

- Azt én is látom - szóltam, majd belekortyoltam a kávéba, ami pont olya n volt, ahogy szeretem. - De attól még nem aggódhatok?

- Nem kell. - Naruto leült az asztalhoz, majd jó öt-hat kanál cukrot tett a kávéba. Fancsali képpel néztem a tevékenységét.

- Hogy tudod azt úgy meginni? Az inkább szirup, mint kávé.

- Csak egyszer kóstolnád meg, nem ezt mondanád. Én meg azt nem tudnám meginni - bökött az én kávém felé, amiben semmi nem volt kávén kívül.

- Naruto - kezdtem. Nem tudtam, hogyan kezdjek neki ismét abba a beszélgetésbe, amit jó párszol lezavartunk már, amióta visszajöttem. Nem győztem neki hangoztatni, hogy rám mindenben számíthat, és itt vagyok, de úgy tűnik ez nem elég. Talán sosem lesz elég.

- Tudom - kortyolt bele a kávéjába megint. - Visszatértél, itt vagy, számíthatok rád és segítesz, amiben csak kell – sóhajtott, mire én bólintottam. - Semmi bajom, Sasuke. Tényleg.

- Én nem úgy látom. Csak tudni szeretném, hogy mi bánt, ennyi az egész! Miért nem lehet mindent megbeszélnünk? - kérdeztem keserűen.

- Mert sohasem tettük. - Vállat vont. A szemeim megremegtek. Hát tényleg ennyire elrontottam mindent?

- Úgy érted, hogy azért, mert régen nem beszéltünk meg mindent, úgy érzed, hogy most sincs rá szükség?

- Sasuke, tudom, hogy megváltoztál és értékelem is a felém irányuló pozitív változásokat, de ez már lassan kezd nyomasztó lenni - mondta. - Te lettél az egy személyes ébresztőórám, aki minden reggel idejön, hogy kirángasson az ágyból. A szabadidőd nagy részét szintén velem töltöd, minthogy valami értelmeset csinálnál. Mindig erősködsz a küldetéseknél, hogy velem gyere és én tényleg értékelem az igyekezetedet, de... Ez nekem túl sok.

- Nem... Nem akarsz velem lenni? - nyeltem egyet. Fájt. Fájtak a szavai. Hát ennyire nem akar velem lenni? Ennyire utál?

- Nem erről van szó. Csak arról, hogy rajtam kívül más is van ezen a kibaszott világon. Élj! Hiszen visszakaptad az életed, amit elvesztettél. Vagyis, ami elveszni látszott - mondta. Nem tudtam mire vélni a szavait.

- És ha én nem akarom? - kérdeztem, mire Naruto fura fejet vágott. Mintha meg akarna fulladni.

- Hogyan? - kérdezett vissza, hátha nem jól hallotta.

- Mi van, ha én azt szeretném, hogy veled lehessek, és nem érdekelne más?

- Miket beszélsz? Sasuke, rajtam kívül is van élet. Sőt, talán úgy lenne helyes, ha azt mondanám, hogy rajtam kívül van az élet – mondta a fejét vakarva. - Nézd, tudom, hogy hálás vagy meg minden és azt is tudom, hogy próbálod rendbe hozni a kettőnk közt lévő köteléket. Meg kell szoknom, hogy itt vagy újra, de te szinte levegőt sem engedsz venni egyedül.

- Ennyire zavar, hogy veled akarok lenni? Én csak minden percemet veled akarom tölteni, kárpótlásért az elvesztett évekért! Miért baj ez?! - keltem ki magamból. A szívem mintha ezer darabra akart volna szétszakadni.

- Mégis mi az, amit akarsz, Sasuke? Mit akarsz tőlem? - kérdezte keserűen. - Mit mondjak, hogy ez milyen jó dolog? - Meglepett arccal hallgattam a mondanivalóját. Talán végre elmondja, hogy mi bántja és én rájöhetek, hogyan hozzam ezt helyre. - Arra nem is gondolsz, hogy én mit érzek? Elmentél, Sasuke. Itt hagytál, pedig én a világ végére is elmentem volna érted. Azt várod, hogy minden olyan lesz, mint régen? Hát tudd, hogy kibaszottul semmi sincs rendben! - szorította ökölbe a kezét. - Próbálok távolságot tartani, hogy felejtsek, de te nem hagyod. Hát ennyire élvezed, ha szenvedek?

- Hogy mondhatsz ilyet? Akkor beszéljük meg, hogy hogyan érzel! Eddig az volt a baj, hogy nem beszéltünk, most meg az, hogy igen? Döntsd már el! - kezdtem kijönni a béketűrésből.

- Neked más! Elfoglaltad magad az ügyes bajos dolgaiddal és nem volt időd rajtam merengeni! Bár mintha tetted is volna! De én..! - szólt keserű mosollyal az arcán. - Nekem egyetlen percem is ritkán telt el úgy, hogy ne gondoltam volna rád! - Pár pillanatnyi csend után ismét megszólalt. - Leginkább éjjel, mikor nem tudtam aludni és a gondolataim ide-oda cikáztak körülötted. Amikor megpróbáltam megérteni, hogy mit miért teszel, és hogy ebben nekem miért nincs helyem.

- Naruto – kezdtem volna, de Naruto közbevágott.

- Hogy miért nincs helyem a szívedben. - Elkerekedtek a szemeim. Hát tényleg azt hiszi, hogy én utálom? Abban a hitben van, hogy én nem akarok vele lenni? - Már ha van olyanod egyáltalán – nézett félre és könnyek szöktek a szemeibe.

- Én... Én... - dadogtam. - Én nem tudtam, hogy így érzel.

- Hidd el, van itt más egyéb is, amit nem tudsz még – szipogtam. - Én csak... Távol akarom tartani magam tőled, hogy ne fájjon többé. Nagy kérés? - sírta.

- És ha megesküdök az életemre, hogy többé nem okozok fájdalmat? - töröltem le a könnyeit mélyen a szemeibe nézve.

- Ne... ne légy ilyen kedves, mert...

- Mert mi lesz? - kérdeztem, de közben nem szakítottam meg a szemkontaktust.

- Mert akkor nem tudok megálljt parancsolni az érzéseimnek – suttogta.

- Akkor ne tedd – mondtam, majd végigsimítottam az arcán.

Egyetlen szó. Egyetlen szó, amely olyan vörös, mint a bűn, amit elkövettem. Vérrel borított, karmazsin-vörös, mint azoknak a lelke, akiket elpusztítottam a célom elérése miatt folytatott úton.

- Mégis mi az, ami a lelked nyomja? Mondd el – suttogtam még mindig a szemeibe nézve.

- Nem tehetem, mert ez bűn. Az egyetlen bűnöm, amiért vezekelnem kell.

- Mondd el – hajtogattam. - Mondd el, vagy én mondom el az enyémet. - Naruto lehunyta a szemeit és megrázta a fejét, de én megfogtam az arcát és ajkaim az övére tapasztottam. Én sem tudtam megálljt parancsolni az érzéseimnek. Óvatosan visszacsókolt, mintha úgy érezné, hogy valami hiba lenne, amit éppen most teszünk, illetve tenni próbálunk. Éreztem, ahogy a karjaim között felpezsdül a vére és átadja magát az érzelmeknek.

Sohasem gondoltam, hogy Naruto ilyen érzéseket fog majd valaha kiváltani belőlem. De ez a szerelem egyszerre volt most keserű, édes, vadító és forró. Mikor megszakadt a csók és elváltunk, ő csak a fejét ingatta, hogy ne tegyem. Mintha tudta volna, hogy mit készülök mondani. De én nem hallgattam rá.

 - Szeretlek, Naruto – suttogtam újra az ajkaiba.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés