Usagi-team >> Fujoshi no Sekai

 

Főoldal Csapat Projektek Dráma CD Olvasás

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
chat

 
fujoshi army
Indulás: 2012-05-07
 
Saját szereplős fanfiction
Saját szereplős fanfiction : Legendából vámpírszerető

Legendából vámpírszerető

Miyu  2014.03.18. 13:11

állapot: befejezett (one shot)
írta: Miyu (plussparadise)
lektorálta: Nim


Chikának hívnak. Középiskolás vagyok, és a helyi fiúkollégiumban lakom. Mellesleg, a kollégiumban rajtam kívül nincs senki. Az iskolának két kolesza van. Mindeni a másikban van, de én ebben. Volt egy másik srác is, de tegnap hazament, mert tüdőgyulladást kapott. Így egyedül kell felmennem a legfelső emelet utolsó szobájába. De nem olyan ijesztő, mint ahogy hangzik. Egész kellemes egyedül. Egy baj van vele. A kollégium nem az iskola közepén van, hanem egy kiserdő után. Ezért mint ma, nem a legszerencsésebb átmenni rajta.

Teljes sötétség uralkodik, csak a holdpislákoló fénye ad némi segítséget. Jóval elmúlt már éjfél is, nem csoda, hogy ilyen az idő.

- Nem akarok átmenni…

- Onii-chan! Félek! – kiáltott fel remegve egy kisfiú hangja.

Hangja vékony és hideg volt. Először talán meg is ijedtem tőle. De mikor ránéztem, egy kisfiú állt mellettem, és engem nézett. Ezüstös haja eltakarta fél arcát. Hófehér szemei jégként csaptak le rám. De mégis olyan ártatlannak tűnt.

- Kísérj át! – szólalt meg újra.

Különös. Olyan furcsa ez a kisfiú! Nem… Nem azt mondom, hogy valami baj van vele. De most, hogy ilyen sötét van, ijesztő, ahogy szinte világít. Úristen! Nekem tényleg megártott az utóbbi nap szerencsétlenségei. Jó hogy nem mondom, hogy egy szellem van előttem!

- Gyere! – fogtam meg barátságosan a kezét. – Hova szeretnél menni?

- Haza!

De hát erre csak a kollégium van. Meg hátul egy öreg ház. Talán nem tudom. Mostanában terjed olyan pletyka, hogy az éj leple alatt, még a köd beborít mindent, feltűnik egy kastély. Azt mondják, hogy egy vámpír lakott benne. De ez nevetséges nem? Bár… Állítólag vannak, akik látták. Olyan, mint egy átlagos kastély, mégis körülötte van az a sötét aura. Először nem akartam hinni benne, de aztán mutattak egy képet. Pár napja készült. Tisztán látszik rajta a kollégium, és kicsit mögött pedig a kastély. Nappal mikor megnéztem ugyan abból a szögből, semmit sem láttam.

- Biztos vagy benne, hogy erre kell menni? Itt csak a kollégium van.

- Igen! – tépte ki magát, és futni kezdett a rengetegbe.

- Hé! Ne szaladj el!

Követtem őt az erdő közepébe. Egy darabig láttam, majd eltűnt. Nem igaz! Ilyen nincs! Hogy lehet ilyen gyors valaki? Ráadásul… Hol vagyok?!

- Kisfiú! Merre vagy? – indultam el előre szólongatva őt. – Kisfiú!

- Onii-chan! Erre! – nevetett. – Nem arra! Mögötted! – csilingelt hangja hátborzongatóan.

Hátrafordultam, de senki nem volt ott.

- Ha-ha! Másik mögötted!

Újra megfordultam, de nem láttam. Hova tűnhetett?? És… Az már biztos, hogy eltévedtem. Most mégis merre menjek? Nem csak, hogy az orromig sem látok, még fázok is. Áh! Átkozott mai nap! Kellett nekem felkelnem!

Haladtam előre remélve, hogy megtalálom azt a furcsa fiút. De semmi. Már negyed órája bolyongok…

Reccs.

- Kisfiú?! – fordultam hátra.

Hiába néztem, dörzsöltem a szememet, nem láttam senkit.

Lehet, hogy az egész gyerek témát csak beképzeltem? He.. Lehet. Túl sokáig olvasgattam. Tudom már! Egyszerűen csak elaludtam a könyvtárban, és most álmodok! Hogy ez hogy nem jutott eszembe… Egyszerűen megcsípem magamat, és felébredek.

- Au! – kiállottam fel – Remek - morogtam.  – Hogy fogok innen kijutni?

Sóhajtva vettem tudomásul, hogy muszáj leszek tovább menni. Csak valahogy semmi kedvem hozzá. Nagyon lehűlt a levegő, és már zsibbad tőle a kezem. Nem mellesleg azt se tudom merre kell menni, és így csak jobban elkeserít ez az egész.

Egy baj volt. Jobb ötlet híján továbbmentem. Nem telt el fél óra, mire végre megláttam valamit.

- Ez lehetetlen!! – kiáltottam fel.

A fehér köd egyre jobban kitisztul. Körülöttem mindet a fehérség és sötétség tarkított be, de ami előttem van. Magas, kicsit romos állapotban, mégis egy ép kastély tárult elém. Csak egy vicc ugye...?

- Most komoly be kéne mennem? – kérdeztem csak úgy magamtól.

A csendet egy halk nyikorgás törte meg. Az ajtó volt az. Alig észrevehetően, lassú, mégis éles nyikorgással tárult ki.

A hírtelen jelenségtől úgy megdermedtem, mintha csak egy oszlop lennék. Se jobbra, se balra nem néztem. Levegőt nem mertem venni, mert még valami „megesz”.

Hiába féltem, valami mégis azt súgta, hogy be kell mennem. Úgy indultam befelé, mintha egy százéves vénember lennék. Lábaim alig mozogtam, azok is robot szerűn. Kezeim vele párhuzamosan indultak meg, mintha csak azokon járnék. Szemeim ugyan olyan üvegesek lettek, mint mikor kinyílt az ajtó.

- Hahó! Va-van bent valaki? – kukucskáltam be.

Válasz helyett egy hangos ajtóscsapódást kaptam. Ijedten fordultam hátra, de rá kellett jönnöm, hogy csak így rosszabb.

Mintha egy horrorban lennék. Vagy hasonló, amiben a srác eltéved az erdőben, betér egy házba. Először fél, aztán valamiért mégis bemegy és bennreked. Ha most megnézném az ajtót, biztos lennék benne, hogy zárva van.

Már nem annyira félve, de visszaléptem az ajtóhoz. Próbáltam kinyitni, ami minden jel szerint zárva van. Megmondtam nem, mint egy régi horror... De ez a valóság! Ilyenek nem történhetnek! Van logikus magyarázat! A szél kinyithatta az ajtót, majd ugyan úgy a huzat be is zárta, minek következtében beragadt. Ennyi a történet. Az ilyen régi épületeknél nem már olyan jó az ajtó, bármikor beragadhat vagy kinyílhat! Az épületre is lehet magyarázat! Talán egy egyszerű raktár, csak a tervező vicces kedvében volt, azért néz ki így!

- Remélem, tényleg csak ennyiről van szó...

- Onii-chan! – hallottam meg újra a kisfiú hangját, mitől van egy métert ugrottam előre. – Erre-erre!

A fiú a pár méterre előttem lévő lépcső tetejéről nevetett. Elég kísérteties még mindig. Akár egy szellem...

Nem csodálhattam sokáig, mert elkezdett futni valamerre. Gondolkodás nélkül indultam utána.

Ahogy a lépcsőre léptem recsegett alattam. De már fél úton jártam, és nem mertem visszafordulni.

Pillanatokon belül feljutottam, a kisfiút viszont nem láttam.

- Kérlek, ne bújócskázz velem, és gyere ide – sóhajtottam nagyokat.

Elindultam egy irányba remélve, hogy jó felé keresem. Miért kell nekem minden hülyeség után utána menni? Egyáltalán mit foglalkoztam azzal a fiúval? Áh! Több eszem is lehetett volna! Hisz ha tényleg erre lakik, amit még mindig kétlem, akkor egyedül is eltalál ide! Ráadásul ez a kastély... Eddig is itt volt?

- Talán ide futott be?

Egy szoba előtt álltam. Itt az ajtó más, mint a többi. Sokkal díszesebb, és látszik rajta, hogy használják. He... Használják, mi? Egy régi, lepukkadt, recsegős, pókháló kastélyban egy szobát használnak... Ugyan már!

- Kisfiú? – nyitottam ki az ajtót, majd kukucskáltam bent

Kíváncsiságomnak eleget téve rendesen kinyitottam az ajtót, majd meg is álltam. Csodáltam a szobát, hogy mennyire más, mint az épület bármely más része. Itt... Itt minden más! Nincsenek pókhálók, épp és tiszta festmények díszítik a falakat. Az asztalon nincs por, valamit három égő gyertya bizonyítja, hogy valaki nem régiben járhatott itt.

Elkezdtem félelem nélkül mászkálni a helységben, mikor fel is figyeltem valamire.

Egy koporsó volt. Fekete, márványozott koporsó arany szegéllyel. Akaratlanul is, de muszáj volt hozzáérnek. Milyen hideg... Mintha csak egy hűtőből vették volna ki...

- Hööö... Bírnám, ha lenne benne egy vámpír... – nevettem el magamat, de azon nyomban el is sápadtam. Mi van, ha ez nem vicc és komoly?!

Csak úgy, már a poénért is, de egy nagy levegővétellel levettem a koporsó tetejét. Először nem néztem oda, csak a szobában fordultam körül. Aztán vissza a koporsóra.

Hófehér arc, hollófekete haj. Telt, rózsaszín ajkak. Olyan akár egy fiúbaba... Ruhája egy sima farmer és egy fehér ing. A gombok rajta félig ki vannak gombolva, mintha csak egy görög félisten lenne.

- Az nem lehet... Egy vámpír?! – kiáltottam hírtelen fel, majd amilyen gyorsan tudtam, úgy tapasztottam be a számat.

- Naaa – szólalt meg nyöszörögve. – Aludnék – dörzsölte meg szemeit,

Nem hogy elfutni nem mertem, még pislogni sem. Most mi lesz? Komolyan egy mesebeli lény által fogok meghalni? Na ne már!

- Áaaah! – ült fel ásítva. – Még álmos vagyok – motyogta.

Hangja úgy csilingelt a levegőben, mint a tündérek tánca. Ebben a pillanatban nehéz volt elhinni, hogy ő egy vámpír.

- Nem szeretem, ha valaki felkelt – sóhajtott. – Te! – nézett rám szúrósan. – Kopogásról hallottál már?!

Úgy pattant ki a koporsóból, mint más az ágyról. De így nem is tűnik olyan félelmetesnek. Sokkal inkább gyerekesnek... Pedig így jobban megnézve magasabb nálam legalább egy fejjel, és biztosan idősebb is.

- Te ki vagy? – kérdeztem.

- Ha?! Betörsz más lakására, felébreszted édes álmából, és még te kérdezed? Te ki vagy?! Mellesleg – mosolyodott el ördögien. – Nem ártana enni valamit – nyalta meg a szája szélét.

Igen! Ettől féltem. Hö, kedves Chika, te most meg fogsz halni egy mesebeli lény által.

Lassú léptekkel közeledett felém. Én automatikusan léptem mindig hátra. Na, most tényleg megijedtem. Már olyan, akár egy vámpír. Szép kék szemei vörös színben pompáznak. Szájából vészesen kilátszanak agyarai... Kicsit sem látom rajta azt a gyerekes tekintetek, mint fél perce. Sokkal inkább egy éhes fenevad van előttem. Mégis. Van benne valami, ami megfog. A tekintete nem különösebben megijeszt, sokkal inkább megigéz.

- V-várj egy kicsi! Nem ehetsz meg, szörnyen rossz ízem van!

- Ne izgulj... Előtte minden pillanatát ki fogom élvezni – mosolygott gonoszan.

Heee?! Ez olyan vámpír, aki először ágyba...

- Ne már! Mindketten férfiak vagyunk – nevettem erőltetetten.

Na, mintha engem izgatna, hogy a partnerem fiú. Tekintve buziságomat. Ó, nem mondtam volna? Meleg vagyok mióta az eszemet tudom. De akkor is! Egy vámpír csak egy vámpír!

- Gyere csak! – ragadta meg a csuklómat.

Úgy vonszolt engem a koporsó melletti ágyhoz, akár egy rongybabát. Ez így nem lesz jó... Nagyon nem!

- Talán még te is elvezni fogod.

Ott feküdtem az ágyon védtelenül várva, hogy mi történik. Még én kétségbeesetten gondolkoztam, addig ő az ingétől szabadította meg magát.

Ha most olyan helyzetben lennénk, tutira belezúgnék. Kidolgozott felsőtestét bárki megirigyelné.

Nem törődve hogy akarom e vagy sem, lecsapott az ajkaimra. Fogait ugyan éreztem, de valahogy- valahogy olyan jó érzés. Pár pillanat is elég volt ahhoz, hogy ne tiltakozzak, és visszacsókoljak neki. Persze ezzel együtt hamar megéreztem a vér keserű ízét a számban, ami biztosan éles fogai okoztak ez előbb. De olyan jó érzés! Mintha csak egy vattacukorba haraptam volna bele! Alig érezni és ha nem figyelünk észre sem vesszük, mégis édes és ellenállhatatlan.

- Izé – szólaltam meg amint levegőhöz jutottam.

- Raphael.

- Mi? – csodálkoztam

- Raphaelnek hívnak. Téged.

- Chika.

- Milyen lányos neved van.

- Hé! – mordultam fel.

- Chiii – tette a mutató ujját a számra.

Utána már nem a számat csókolta, hanem áttért a nyakamra. Gondoltam... Végül itt végzem alatta. Vajon fog fájni? Vagy nem is meghalni fogok, hanem vámpírként élni. A-a... Akkor inkább meghalok! Én nem lennék képes valaki vérét kiszívni...

Közben, hogy ne csak a nyakamra figyeljek, egyik keze ténykedni kezdett odalent. Először nem is zavart, mert nagyon nem volt rám hatással. De idővel éreztem amint benedvesedek, majd egyre érzékenyebbé válok. Francba is, mit áltatom magamat! Élvezem! Tetszik, ahogy egy félisten kényeztet!

- Raphael.  Ki volt az a kisfiú?

- Hm? Csak az öcsém. Áh – sóhajtott fel. - Pedig mondtam neki, hogy ne mászkáljon. De hol is tartottunk?

- És... Szóval ti...

- Vámpírok vagyunk.

- Öhm... – Istenem, mivel tereljem el a gondolatát, még megszököm?

- Semmivel. Már úgyis alattam vagy. És így megnézve. Egész helyes kis arcod van. Szerencse. Valamint – nyúlt be a pólóm alá – a tested. Megkívántalak. Légy az enyém.

- Eressz el – ficánkoltam alatta, mint egy partra vetett hal.

- Nyugi – csókolt meg újra. – Eddig még senki sem panaszkodott.

Akárcsak az előbb, most is elvesztem a tekintetében. Olyan varázslatos. Ah... Talán nem annyira nagy baj, ha általa halok meg. Szép vég lenne számomra.

- Ra-raphael – nyögtem ki a nevét.

- Hm?

- Ott... nhe... Khg...

- Hol? Itt?

- Ah! Ngh...

Raphael tekintete...   

Raphael érintése...

Raphael teste...

- Lazítsd el magad – szólalt meg halkan, mikor bedugta az egyik ujját.

Hagyta, hagy szokjam meg, majd bedugta második és harmadik ujját is. Szám sikolyra formálódott, de hangot nem adtam ki. Már az a pár érints elég volt, hogy feltüzeljen.

Ujjai ki be, ollózva mozogtak bennem. Éreztem, hogy testem egyre jobban lazul, de ott egyre jobban merevedik is.

- K-kérlekh – néztem rá elködösült tekintettel.

- Mit szeretnél, mit csináljak? – bukkant fel egy gonosz kis mosoly.

- Tedd be – suttogtam vörösen.

- Fájni fog, nem baj?

Megráztam a fejemet.

Újra lehajolt számhoz, s hosszabb csókra invitált. Ez már más volt. Az ízen kívül éreztem benne valamit. Érzelmet. Sokkal érzékibb volt, mint az első. Már-már azt mondhatnám, olyan volt mintha a szerelmét csókolná.

Éveknek tűnő másodpercekig belenézett szemeimbe, majd csípőmet megemelve hatolt belém.

A sikoly jégcsapként szakadt ki belőlem. Görcsösen kapaszkodtam bele a másikba és vártam, hogy elmúljon a fájdalom.

- Elkezdek mozogni, rendben? – kérdezte, mire én csak egy aprót bólintottam.

Először kegyetlen volt. Teljesen olyan érzésem támadt, mintha szét akartam volna szakadni. Először a fájdalom miatt nyögtem, de hamar átvette az élvezet és a kéj. A végére már nem is érezem fájdalmat, csak a mennyek csodálatos visszhangját és kényelmét.

Azt hiszem, ezt sosem felejtem el. Egyszerre élveztünk el, majd terültünk el az ágyon.

Azonban nem nyugodtam. Másik korgó gyomra jelezte, hogy itt még nincs befejezve a dolog. De nem érdekel!

- Talán ez kicsit kellemetlen lesz – hajolt a nyakamhoz.

- Fog fájni? – suttogtam.

- Csak egy kicsit.

Egyik kezével megsimította az arcomat, másikkal támaszkodott fölöttem. A vörös szemek amik már egyszer feltűntek, újra előbukkantak. Nyoma sem volt annak az érzelmekkel teli tekintetnek. Most már csak a nyugodt, vörös szemek lebegnek előttem.

Szemeimet erősen összeszorítottam, mert féltem. Nem Raphaeltől, hanem magamtól. Féltem, hogy mit fogok tenni ezután. Ha túlélem, vámpír leszek. Ha nem élem túl, meghalok. Ha pedig nem fog semmi sem történni... Akkor mit csinálok?

Az ágy megmozdult. Ebből tudtam, hogy Raphael már készül megharapni. Hamar megéreztem a hideg leheletét a nyakamnál, majd nyelve csiklandozó érzését. Nem tartott sokáig kényeztetésük, meg két vastag tűként hatoló szúrást éreztem. Hírtelen fájdalomtól sikítani tudtam volna, hang mégsem jött ki a torkomon. Kétségbeesetten kapaszkodtam belé, még nem elkezdett múlni a fájdalom.

Egy idő után nem éreztem már, csak hogy gyengülök. Erőm fokozatosan hagyott el, míg nem már látásom is homályosulni kezdett.

Hát ennyi volt? Amano Chika élete itt ért volna véget? Betévedtem egy kastélyba, ami csak a legendában létezik. Találkoztam egy perverz vámpírral, akibe rövid úton bele is szeretem. Majd általa meghalok... Hm... Igazságtalanság...

- Chika. Szeretlek – hallottam meg az utolsó hangfoszlányokat.

***

- Mmm...

Hö? Mi történt? Hol vagyok?

- Chika. Felébredtél? – hallottam meg egy kellemes hangot mögülem .

- Eh? Ehmmm? – pislogtam párat. Most... Mi van? – Raphael?

-  Látom emlékszel – nyugtázta egy megkönnyebbült sóhajtással.

Mi a szösz? Nem haltam meg? ~ ültem fel ~ Várjunk csak... De hisz éreztem, ahogy elhagy az erőm. Akkor meg hogy lehet életben? Ráadásul hé! Fényes nappal van! Raphael miért van akkor ébren? Bár így belegondolva tegnap este alvásból keltettem fel...

- Izé... Akkor most mi van? – próbáltam feltenni az összes kérdésemet egyszerre értelmetlenül.

- Hát... Meghaltál – húzta el a száját.

- Mi van?! – ugrottam szinte rá.

- Tegnap mikor megharaptalak túl finom volt a véred, és véletlen majdnem megöltelek. Nem akartam, bocsi! Csak már olyan sok vért szívtam, hogy... Hát, igazából egyetlen esélyed a túlélésre, ha vámpírrá teszlek. Nem akartam, hogy meghalj, és... Szóval... – hajtotta le a fejét, majd gyerekes fejjel bocsánatkérően rám nézett.

- Hogy lehet véletlen megölni valakit?!

- Mondtam, hogy bocs. Amúgy is te tehetsz róla! – ült fel ő is. – Minek olyan finom a véred?!

Hülye vámpír!! Én Ú-TÁ-LOM a vámpírokat!

- Most meg mit vágsz ilyen képet Chika-chan! – rántott vissza az ágyba, pontosabban az ölébe. – Legalább együtt maradunk!

- Nincs más választásom, igaz?

- Nincs – mosolygott ugyan úgy, ahogy már percekkel ezelőtt.

- Ne szivassatok már – nyögtem fel, majd szorosan hozzábújtam újdonsült szeretőmhöz és feltételezem életem párjához.

 

1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2016.07.29. 03:23
Midousuji

ez de jó volt!!      

köszi

 
Usagi

YAOI fordítások
fujoshiktól fujoshiknak

Az oldalon MINDEN az
Usagi-team fordítása!

Más oldalon, engedély nélkül feltüntetni szigorúan tilos!

logót rajzolta: Miyuki

18+ Az oldalon felnőtt tartalom is található! Minden korhatárjelzés nélküli manga olvasása csak 18 év felett ajánlott!

A nem működő linkeket JELEZZÉTEK!!!

indulás: 2012. május 07.
zárás: 2019. február 01.
design & kódolás: Risu
kódolásban segít: LD

 
partnerek
AnimeAddicts

>>feltételek<<

 

usagi.gp 2012-2019


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre