A nap lemenőben volt, a tájat narancssárgán világította be. Kintről csupán néhány autó és pár eltévedt gyerek zaja hallatszódott. A monoton házak között egy gimnázium emelkedett ki. Fehér falai kopottak és mocskosak voltak. Ablakain megtört a fény, kivéve egyen, ami a hátsó udvarra nézett. Az-az ablak sötétben tündökölt.

- Sensei, idebent van? – nyitottam be a sötét teremben.

Hiányoztam év elején több mint egy hónapot egy betegség miatt, és most délutánonként korrepetálni járok. Bár mindenki azt mondaná, hogy a világ legrosszabb dolga, de én minden nap ezeket a perceket várom. Azt, hogy idejöhessek és a sensei taníthasson. Ostobaság, ugye? Igazából nem vagyok lemaradva az osztálytól, sőt...! De azért, hogy vele tölthessek el pár percet, képes vagyok direkt rosszul megírni a dolgozatot... Talán baj, hogy szerelmes vagyok a tanáromba?

-  Óh, már vártalak. Azt hittem, be sem jössz – jegyezte meg mosolyogva, hideg szemeit megvillantva.

- Sajnálom. Nem tudtam hamarabb visszajönni – hajtottam le a fejemet.

- Semmi baj, ma ráérünk. Mást terveztem, nem a tanulást.

Kijelentésére értetlen arccal néztem rá, de az ő szemeiben inkább a buja csillogást véltem felfedezni.

Lassú léptekkel lépett hozzám. A magammal hozott füzete és tollat egyszerűen ledobta egy asztalra. Nyakkendőjét meglazította miközben visszalépett elém.

Ezt a pár mozdulatsort már sokszor elképzeltem magamban. Sokszor álmodtam róla, hogy ezután lassan megvált ruháitól, büszkélkedik az izmos felsőtestével, később rajtuk izzadságcseppek csillognak, még szájából halk, de annál vágykeltőbb sóhajok szállnak ki. Nem is tudom megszámolni, hányszor álmodtam már erről.

- M-mit szeretne? – néztem rá reménytelien.

- Amit te is – rántotta le magáról a nyakkendőt.

Nagyot nyeltem, és csodálattal figyeltem minden mozdulatát. Élőben sokkal jobb, mint hittem!

Ajkait az enyémhez érintette. Meleg bizsergés fogott el. Mintha édes cseresznye lenne. Lágy, édes és mégis ott van benne a vadság, a ragadozó ösztön.

Bátortalanul csókoltam vissza, de nem a tapasztalat miatt. Féltem, hogy ha megteszem abbahagyja, kinevet, vagy felébredek és kiderül, hogy mindössze csupán megint álmodtam. Ezt nem szeretném!

Kezeivel végigsimított hátamon, mire akaratlanul is a lehető legközelebb léptem hozzá. Ujjaival oldalamhoz tért le, és csiklandozva játszott ujjaival. Köröket leírva haladt mellbimbóim felé, és a ruhán keresztül csipkedte. Ajkaival nyakamat ostromolta.

- Se-senseih... – suttogtam törékeny hangon.

- Mit szeretnél, Mitsu?

A férfi hangja hidegen csengett, mégis volt benne valami, ami felpezsdítette a véremet. Valami megmagyarázhatatlan, amihez a kezdetektől ragaszkodom.

- Ha – tört fel belőlem egy halk sóhaj.

A férfi keze bejárta a testem minden porcikáját. Nyelvével hol nyakamat csókolgatta, hol mellbimbóimat rágcsálta. A köztes részeken pedig apró csókokat hintett testem több pontjára.

Egy pillanatra elvált, és mélyen zöld íriszeimbe nézett.

- Mit szeretnél, mit csináljak? – kérdezte kéjtől fűtött hangon.

A levegőt nem is tudom mióta, de szaggatottan vettem. Az éltető hős levegő nem akart lejutni a tüdőmbe. Szemeimmel pislákolva ránéztem.

- É-én... Sensei, kérem, ne kínozzon! – pirultam el. Kezeim átfontam a másik nyaka körül, és félhosszú, barna tincseibe túrtam bele. A férfi felállt, míg én lábujjhegyre pipiskedve és gyors csókot követeltem. Szeretem a csókjának ízét, érzékiségét. – Mit gondol, mit szeretnék?

- Ohó, valaki már nagyon türelmetlen – szorított rá a féltett kincsemre.

- Ah-ha...

A sensei kínzó lassúsággal masszírozta domborodó férfiasságomat ezzel kicsalva belőlem apró hangokat. Tudja, hogy nagyon hamar felizgulok, mégis itt kínoz! Ez igazságtalanság, ha nem fejezi be!

- Neh... Várjon – fordítottam el a fejét zavarában.

A senseijen egy buja mosoly futott át, és az eddig derekamon pihenő kezével megfogta arcomat.

- Nézz rám – suttogta, mire az félszegen rápillantottam.

Ez annyira kínos...!

- Pedig nagyon aranyos vagy – csókolt bele szemembe. Ajkai kényeztetése nem túl gyorsan, de nem is lassan haladt lefelé a testemen. Apró kiszívásokat csinált, mire hűs ajkaitól kéjes nyiffanások hagyták el a számat.

- Ah... Sensei. Meg fog látszani...

- Az a lényeg – simogatta arcomat.

Kezével lenyúlt a nadrágomhoz, és egy határozott mozdulattal lerántotta, csak úgy, mint utána a már cafatokban lévő ingemet. Egy pillanatra ugyan megrezdültem, de így már biztos, hogy folytatja. Szép türelmesen vártam, hogy a kényeztető kezei visszatérjenek hozzám.

- Támaszkodj az asztalra – húzott magával a tanárihoz. – Ügyes fiú – ölelt át hátulról

Gyors ellépett tőlem és megfosztotta magát a már szorító nadrágtól. A fiókból kivett egy gumit, amit megára is ügyeskedett, valamint egy flakon síkosítót. A síkosítóból kicsit öntött járatomhoz. Nem nagyon szeret vele vacakolni, de nem is baj.

- Ahh... – Hideg.

Míg jobb keze hátul tágított, balljával a rángatózó farkamat húzogatta, markolászta.

- Sensei, ez nem szükséges – sóhajtottam.

- Nem szeretném, hogy nagyon fájjon.

- Nem baj – suttogtam vörösödve.

- Holnap muszáj lesz bejönnöd órára, témazáród lesz – emlékeztetett. Tényleg nem lehet a témazáróról máskor beszélni?

- Ah. Se-senseihh – nyögtem bele a beszédem elejébe, mikor csatlakozz egy újabb ujj.

A sensei ujjait kis-be húzogatta, ollózott és körtáncot járt testemben. Isteni érzés! Mikor úgy érezte eléggé kitágultam, bedugta harmadik ujját is. Ez így... Már fáj! Annyira nem, de... Elég ahhoz, hogy estem előre boruljon és zsibbadt kezeimmel a levegőt markolásszam.

- Nem bírok tovább várni... Megengeded? – kérdezte kínkeservesen.

- Üh.

- Fájni fog – figyelmeztetett, de választ sem várva könyörtelenül hatolt belém.

- Ahháá – sikoltottam fel. Fáj! Ez... Iszonyú! Mindjárt szét fogok szakadni! A senseinek tényleg ilyen hatalmas lenne...? Eddig még sosem volt bennem ekkora. Fáj!

- Kicsit bírd ki, jobb lesz – dőlt rám.

Ugyan árt egy kicsit hogy szokjam, de hamar elkezdte mozgatni csípőjét. Először csak lassan, majd egyre gyorsított tempóján. Neh... Nem akarom, fáj!

- N-nehh. Elég... Vedd ki – buggyantak ki az eddig oly jól elrejtett könnycseppjeim.

- Kibírod – mosolygott.

- Ghcs – kezeimmel a pad lapját markoltam, szint körmeimet letépve kínoztam a padot. Fogaimat összeszorította.

Még gyorsabb tempót diktált, és egyre jobban mozgott.

- Kérhh-lekk – nyávogtam.

Szemeit morcosan összehúzta, és úgy állt meg. – Lazítsd el a testedet, mert így nem lesz jobb.

- De...

- Higgy nekem – lágyultak meg a vonásai.

Úgy tettem, ahogy mondta. Nehézkesen, de lassan ellazítottam a testemet. innentől már nem is volt olyan rossz. A fájdalmas nyögéseimet átvette a jóleső érzés hangja.

Pózt váltva ráfektetett az asztalra és úgy szemeztünk. Szinte egyből feltornáztam magam egy kicsit, mire vette a célzást és lehajolt hozzám egy csókra. Így, hogy közbe mindketten riszáljuk csípőnket, sokkal jobban csókol ő is és én is. Ajkainak íze édesebb, mint valaha, olyan, mint a legjobb nektár. Nyelvemmel heves táncot járunk a számban.

Nem kellett sok idő, mikor kínomban elváltam tőle és visszadőlve a padra ívbe feszült háttal ráélveztem magamra és rá is. Ő még lökött rajtam párat, majd hangos nyögés kíséretében ő is elélvezett. Nem szállt ki belőlem, csak lehúzott magával a földre, és ott élveztük ki a hűsítő padlót.

- Sensei...?

- Hm? – ölelt szorosan magához.

- ... Szerethetlek? – kérdeztem habozva. Gyerekes kérdés, de nekem nagyon fontos!

Halkan elkuncogta magát, majd lenyomott a földre és csípőmre ült. Legtöbbször hideg szemeiben most a melegség csillogott. Ha tetszettek a szemei, akkor most itt olvadok alatta.

- Ezt el is várom, Mitsum – csókolt meg lágyan.

Az elkövetkező napok békésen teltek. A témazáróra természetesen nem tanultam semmit, végig a sensei viselkedésén gondolkodtam. Többször átgondoltam az egészet, és másnap arra jutottam, biztosan csak álmodtam.

- De hisz – lepődtem meg, mikor a tükörben megnéztem magamat.

A belső combomon egy nagy, lila kiszívást találtam. Biztos vagyok benne, hogy legutóbbi partnerem nem tehette rám, és nagyon újnak néz ki...

- Sensei, aishiteru ~

*sensei = tanár

**aishiteru = szeretlek        

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés