4975-öt írunk Földi év szerint. Én ebből már 22 évet éltem meg, és ma, a 23. születésnapomon kaptam meg az új munkámat. Szívás... Yamane Daiki ezennel betöltötte a 23. életévét, és megkapta a legfurább munkáját...

- Daiki! Ne légy ennyire letört! Nem lehet olyan rossz hely! Azt mondják, hogy békés emberek lakják.
- Ez igaz, de amit művelnek ott...
- Mint például?
- Nem is tudod?!
- Nem.

Ayame az unokatestvérem. A harmincas évei elején van, de külső adottságainak hála mindenkinek beadja, hogy még csak húsz éves. Ha nem ismerném, még el is hinném. Hihetetlen, hogy milyen sima a bőre, fényes kékes-lila a haja, és kecses az alkata. Teljesen különbözik az én átlagos kinézetemtől.
Neki hála, hogy kaptam egy új munkát. Bár, mikor kineveztek ennél a központnál a feladatra... hogy is mondjam, nem erre számítottam. Annyi minden más lehetett volna, nem értem, hogy miért pont ez?

- Egy fontos dokumentumért el kell utaznunk a főnökömmel egy időre. Mint új titkára, én kísérem el. Eddig minden szép és jó. Kimegyünk az űrbe, elrepülünk egy darabig, megérkezünk egy másik bolygóra, találkozunk pár nagyfőnökkel, átvesszük a dokumentumokat és jövünk is haza. Ez így szépen és jól hangzik. Nem is lenne probléma. A BAJ VISZONT CSAK ITT KEZDŐDIK!
- Baj? Eddig határozottan tetszik pedig.

- A bolygót, ahova megyünk, egy kimondhatatlan nevű helynek hívják. De én csak úgy hívom, hogy a ’Perverz bolygó’. Hihetetlenül furcsa szokásaik vannak! Borzasztó! Undorító! Fujj! Lényegében annyi, hogy: csak férfiak lakják.   
- Ennyire azért ne túlozz! Nem lehetnek annyira furák! Nagyon is jó, ha csak férfiak lakják! Persze a te esetedben problémás lesz.
- Igen, nagyon is problémás lesz.
- Amíg nem verekedsz, nem sikongatsz, senki sem fogja észrevenni. Hiszen már kigyógyultál belőle, vagyis az orvos ezt mondja, nem?
- De, igen. Csak hogy. Khm. Akkor hogy is nemzenek? Egyszerű. Ott a férfiak tudnak gyereket nemzeni. Ergo, mindenki meleg!
- Nos, végül is nem életed végéig leszel ott, csak egy napot. Nem fog semmi sem történni közted és köztük. Sőt! Még a közelükbe sem kell menned. Szóval, mi nem tetszik még?

- Folytassam? Ruha.
- Azzal meg mi bajod? Talán nyakig be vannak öltözve?
- Épp ez a bajom. Nem hordanak ruhát. Ott egész évben úgy harminc fok körül van, meg minden, és a legtöbb ruha a nyakkendő. Tudod, hivatalos, iskolai, stb. Persze ékszerek ugyan úgy vannak. De semmi ruha! Egész nap ott rohangálnak meztelenül! A zsúfolt metrón, a szűk kabinokban, a moziban, mindenhol!
- Nos, ez igaz. De hát, ha egyszer olyan meleg van ott egész évben!

- Akkor sem természetes! Mondjam még? Kézfogás!
- Azzal meg mégis mi bajod van? Nap, mint nap kell kezet fognod, és sosem nyavalyogtál.
- Nem véletlenül perverz az a bolygó. Igazából, kézzel kell fogni, de nem kezet – halkultam el.
- Nem kezet?
- Szóval. Ugyan úgy kell, csak a másiknak a micsodáját.
- Mijét? – értetlenkedett.
- A nemi szervét – suttogtam.
- Mi? Nem hallom.
- Mondom azt, ami a két lába között van.
- Tessék? Mit?
- Mondom a farkát! – kiáltottam, mire minden szem ránk szegeződött.

- Daiki! Lassan össze kell csomagolnod! Vagy valami hasonló – ráncolta össze a szemöldökét az érkező főnököm.
- Összecsomagolni? – kérdeztem tőle kétségbeesetten.
- Nos, amit amúgy is vinnél. Gondolom.
Magas, kimért, pontos, elegáns, barna színösszeállítás. Nagyjából ez jellemzi a főnökömet Diamond Uedát.

- Ayame, Reiko már keresett téged. Még van munkád, nem igaz?
- De, igen van, máris megyek! – hadarta vörösen Ayame. Tipikus nő. Ha meglát egy szívdöglesztő pasit, máris a tenyeréből eszik. Az persze nem érdekli, hogy igazából milyen rideg mindenkivel! Vagy pont ezért jön be mindenkink? Mert olyan elérhetetlen?
Ayame hangos cipőkopogásokkal hagyta el a termet, amire sokan felfigyeltek. Biztosan valami olyanra gondoltak, hogy dobott engem, vagy fordítva. Persze, még csak az kéne!

- Főnök, mit keres itt? – fordultam felé, mikor mindenki elcsendesedett.
- Lassan ideje indulni, mint ahogy mondtam – ráncolta tovább a homlokát. – Pakolj össze és ne késs!
Rideg. És férfi. A legrosszabb párosítás.

- Szösz – szólalt meg halkan.
- Mi? – néztem rá zavarodva. - Szösz?
- Haj.
Hú, ez de bőbeszédű! Szösz. Haj. Oké, holnapra lesz belőle egy mondat is!
- Egy szösz van a hajadban – sóhajtotta. – Egy hivatalos embernek nem kéne így megjelennie. Gyere, kiveszem – állt elém.
- N-Nem, semmi szükség rá – ijedtem meg.
- De van. Fontos a megjelenés, főleg nálunk!
A kezével egyre jobban közeledett a hajamhoz, szinte már fogdosta is. De közben az a rideg tekintet. Miért van mindenki úgy oda érte? Egy kiállhatatlan tuskó csak, aki férfiből van!
- Ne nyúljon hozzám! – ugrottam hátra, mitől a szék felborult.
- Hé-hé, nem megfojtani akartalak.

Ez meg mi volt? Hisz én már nem. De akkor miért? Ösztönösen hátraugrottam, pedig még hozzám se nyúlt.
- Sajnálom – hebegtem. – É-Én megyek is összepakolni. Induláskor találkozunk.
- Várj, Daiki! Azt mondtam, hogy állj meg! – sietett utánam.
Csak kopj már le!

Gyerünk-gyerünk, lift! Merre is van? Jobbra, balra? Áh, erre!
- Daiki!
Gyerünk, már majdnem ott vagyok! És... Ezaz! Pont beértem. Záródj be, záródj be! Gyerünk már!
- Daiki! Mi a fenét képzelsz! – erőltette kinyitni az ajtót, hogy beférjen. – Ha azt mondom, hogy állj meg, akkor állj meg!
Ah, ez az én szerencsém. Egy szűk liftben csak mi ketten. Heh...
- Hányadikra mész?
- 49 – suttogtam.
- Olyan magasra? Egek. De legalább el tudunk beszélgetni. Miért rohantál el úgy? – kérdezte, de hangjában semmi érdeklődést nem fejeztem ki. Sokkal inkább dühöt, amiért magunkra vontam a figyelmet, ezzel őt kellemetlen helyzetbe juttatva.
- Maga mondta, hogy menjek pakolni. Így fogtam magam és elindultam.

- Félsz tőlem? – forgatta meg szemeit. – Bár, érthető. Egy ilyen kis kölyök még szép hogy fél a főnökétől. Ha úgy vesszük, elég valami olyat mondanod, és én máris repítelek innen. Ettől tartasz, nem igaz?
Ettől?
- Öhm, elnézést. De ez még csak eszembe sem jutott – fordultam felé meglepődve. – Nem rúghatnak ki, hiszen még nem is vagyok itt hivatalosan – motyogtam tágra nyílt szemekkel.
- Miket beszélsz? A lapodon az van, hogy teljes munkában vagy, napi 24 órásban, két éves szerződéssel – vetítette elém az adatlapomat.
Tényleg? Lássuk. Név, kor, nem, nemi identitás(?) – ahhoz meg mi közük? És mi az, hogy kettős? -, vércsoport, születés, méret... Ühm, igen, minden stim, ez én vagyok. Kivéve azt a dolgot.
- Nem lehet itt valami tévedés? Erről én semmit sem tudok.
- Még alá is írtad – mutatott rá az aláírásomra.
Aláírás-aláírás... Ez nem az enyém. De ismerős. Úgy néz ki, mint... AYAME?! D-De... Mikor?! És hogyan?
- Péntek este írtad alá a szobádban fél 11-kor. Ugyan akkor, mint mikor elfogadtad előzetesen a küldetést.
Ha jól emlékszem pénteken. Ah! Biztos mikor fürdeni mentem. Ezért még biztosan kapni fog!

- Jól vagy? Nagyon elsápadtál. Hé! Hallasz? Daiki!
Rosszul vagyok. Undorodom. Ayame volt? Ez nem lehet! Hiszen tudja, hogy irtózom a férfiaktól! Még ha az orvos szerint kigyógyultam, akkor is megmondta, hogy csak szép lassan! Erre meg direkt odaküld?
Várjunk. De ha ő volt, az előbb miért kérdezett úgy rá? Igaz, nem úgy nézett ki, mint aki nagyon meglepődik a szokásokon, és... Neem! Ennyi erővel akkor a reakcióim-. Lehet, hogy az orvosi lapba is belenyúlt? Így már érthető lenne a hírtelen ijedtség, de mégis-
- Daiki, jól vagy? – tette a kezét a fejemre.
- Ne érj hozzám! – löktem el magamtól. – S-sajnálom. Csak kérem, ne érjen hozzám – hajtottam le a fejemet.
- Egek. Ennyire nyilvánosan még senki sem utált. De ezt jól jegyezd meg! Holnaptól azt teszed, amit mondok, és úgy fogsz mások viselkedni, ahogy én akarom! Értve vagyok?! Nem szeretném, ha lejáratnál egy egész bolygó előtt!
- Igen, nem lesz gond, ne aggódjon.
- Nos, akkor, egy óra múlva találkozunk a hangárban. Ajánlom, hogy szedje össze magát.
- Igenis – hajtottam le a fejemet.

Lehet még ennél is rosszabb? Ha valaha is visszaérek, ezért még tuti számolok Ayaméval....

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés