Nowaki POV

Egy hete történt, hogy találkoztam az új családtagjaimmal. Aznap este Ryuu nem jött haza, csak másnap este. Bevallom, iszonyatosan aggódtam érte. Többször is végigjártam a környéket, még végül beláttam, hogy ennek semmi értelme. Az eltűnése utáni napon este hazaállított másnaposan és egy egész napot átaludt. Szinte nem is beszéltünk, csupán ha nagyon szükséges volt. Eléggé érdekel már, hogy mégis mi történhetett, ki hívhatta el, miért nem jött haza.

- Köszönöm a reggelit – állt fel Mr. undok vagyok.

- De hisz még be sem fejezted! Biztos, hogy nem szeretnél többet enni? – aggodalmaskodott a nővérem.

- Nem, semmit.

Elegem van ebből a viselkedéséből! Tudni akarom, hogy miért ilyen azóta a nap óta!

- Összevesztetek? – szólalt meg halkan Ryuu apja, Mikoru.

- Talán haragszik rám.

- Menj fel hozzá, és kérj bocsánatot akkor – rántotta meg értetlenül a vállát nővérem. Jellemző, fogalma sincs, hogy mit is kíván! Így is örülök, hogy egy hetet túléltem Ryuuval egy szobában. Na, nem mintha annyira sokat lenne itthon. Talán ha kétszer esett haza részegen, máskor meg haza sem jött. – Na, hess-hess!

- Megyek – nyöszörögtem.

Első lépcsőfok, második, harmadik...Még húsz... Már mindjárt fent vagyok. Még kettő. Egy. Még pár lépés, és a szobában vagyok. Kilincs... Ne, ne izgulj! Ugyan már, ez a te szobád is még legalább egy-két napig!

- Beme-

- Ah... ha... – nyögött aprókat.

- Bocs, nem láttam semmit! – kiáltottam, majd minél messzebb próbáltam futni.

E-Ezt nem hiszem el! Ryuu a mi közös szobánkban... É-És még csak nem is zavartatta magát! A keze fel-le, OTT... Ez nem lehet igaz!

- Kicsit kimegyek! – hadartam el, miközben felvettem a sportcipőmet, a tárcámat és a kulcsaimat.

Nem vágom. Miért? Nem tudta volna legalább magára zárni az ajtót? Senki sem kíváncsi arra, hogy magának hogyan veri ki! Talán arra gondolt, akivel a múltkor találkozott? A barátnője? Ah, milyen szerencsés. Én is szeretnék végre csókolózni, érezni a másik melegét, órákig ölelni és minden!

Az utcán sétáltam egyenesen előre. Nem néztem merre, csak egy kicsit had legyek egyedül. Érthető, nem? Sokakat sokkolna a látvány. Engem legalábbis biztosan.

Tsuna POV

- Ez unalmas – sóhajtottam.

Io most az anyjánál van valami munka miatt. Az anyja divattervező, és ezért néha átmegy hozzá segíteni, ha úgy van.  Most hogy nincs itt, eléggé unalmasan telnek a napjaim. A banda annyira nem köt le, ha ő nincs a közelemben.

A kinti padról ahol sütkéreztettem magamat nagy nehezen feltornáztattam testemet. Párat nyújtózkodtam, mikor megláttam egy fiút.

Az meg nem... Ümm, azt hiszem ő Ryuu új kistestvére.

- Nowaki! – kiáltottam neki, de még csak rám sem nézett.

Továbbra is lehajtott fejjel baktatott az út közepén.

- Hé, Nowaki! – próbáltam hangosabban.

Ugyan úgy nem reagált semmit, így felbőszülve mentem felé.

- Figyelj már rám, ha szólok! – ragadtam meg csuklóját és fordítottam magam felé.

Meglepetten pislogott. Körbenézett, majd vissza rám. Szemei, ha lehet, még nagyobbakra nyíltak. Szerintem ez a kölyök azt sem tudja, hogy, hogy került ide! Egek. Már sajnálom Ryuut, hogy ilyen testvére lett.

- Mit csinálsz idekint? – kérdeztem egy sóhajtás kíséretében.

- Öhm... Te ki vagy?  - zavarodott még jobban össze.

- Hm... Gyere, beszélni akarok veled – indultam el a jól ismert bár felé.

- ... De hova megyünk? – kapcsolt pár perc késéssel.

- Nem eszlek meg, ha erre gondolsz. Ryuuról akarok kérdezni.

- Ryu, ő... – halkult el majd minden szó nélkül követett tovább.

A szokásos bárba vittem, ahova mindig járni szoktunk Ioékkal. Most furcsa, hogy nem velük vagyok itt, de nem olyan rossz. Kíváncsi voltam amúgy is, hogy napközben milyen. Kicsit más, mint amire számítottam. Így olyan, mint egy átlagos kocsma csak nincs annyi részeg, sőt! Már-már kávézói légkör uralkodik.

- Nahát, milyen meglepő Tsuna. Mi járatban? – lépett hozzánk Masato.

- Csupán kíváncsi vagyok egy-két dologra. Nekem a szokásosat neki pedig- Mit szoktál inni? – fordultam a gyerek felé.

- Ne-nem iszok – hajtotta le a fejét.

- Kóla? – emeltem meg a szemöldökömet, mire bólintott.

- Akkor neked a szokásos én neki egy kóla. Más?

- Nem, semmi.

- Várjatok – ment el hátra.

Még Masato meghozta, amit értünk, csendben ültünk. Ő lehajtott fejjel, szinte remegve próbált nem figyelni a külvilágra. Jót szórakoztam a látványon. Ha jól emlékszem, mikor találkoztunk elég nagy szája volt! Most meg még megpisszenni sem mer.

- Itt is vagyok – vigyorgott ránk. - Aztán ne hogy Io megtudjon bármit is.

- Ugyan, semmi olyanról nincs szó – vigyorogtam, de egyből a pokolba is küldtem ezért.

Csendben kortyolgatta a kóláját. Kezd kicsit elegem lenni. Pontosan hogy tudjam meg, amit akarok? Nem akarom lerohanni a kölyköt főleg akkor nem, ha az egészről nem tud semmit. Meg amúgy is. Ryuu nem repesne a boldogságtól, ha megtudná, hogy idehozta.

- Szóval... Miért vagyunk itt? – törte meg végül a csendet.

- Huhh - dőltem előre a pultra. – Mennyit tudsz Ryuuról?

- Hö? – lepődött meg. – Hogy-hogy mennyit?

- Áhh, tudod! Most testvérek lettetek, meg egy ideje együtt is laktok. Csak megtudtál valamit róla!

- Nem igazán. Sosem beszélünk.

Valahogy nem lep meg. – De mégis. Nem vetted észre, hogy mostanában máshogy viselkedik, csinál valamit?

Először fülig vörösödött, majd ha lehet még jobban összehúzta magát.

- Ne-nem csinált se-semmi furcsát.

Én meg most jöttem le a felvédőről.

- Rád mászott? – kérdeztem a szinte tényt.

- Dehogy is! – ugrott hírtelen föl rákvörösen.

-  Értem – ittam ki a pohár tartalmát. – Ha nem tudsz mit mondani, akkor én megyek is – álltam fel.

- Vá-várj!

- Hm?

- Ryuunak... Ryuunak van barátnője? – suttogta.

Barátnő? Neki? Érdekes...

- Nincs – vigyorogtam rá, mire mintha megcsillant volna a szeme.

Ryuu POV

Szinte hisztérikus bocsánat kérése után nem sokkal elélveztem, és pihentem az ágyon.  Cö. Ennyire meglepte volna a dolog?

- Ryuu, bent vagy? – kopogott be a gondoskodó nővérke.

- Ja – fordultam az oldalamra, hogy ha bejön, még véletlenül se kelljen rá néznem. Nem bírom. Utálom, amiért valaki ilyen gondtalan!

- Kibékültél Nowakival? – léptet be, majd maga mögött be is zárta az ajtót. – Á, mi ez a sötétség? Miért van behúzva a sötétítő? Olyan szépen süt a nap! – rohant egyből az ablakhoz és engedte be a napfényt majd a friss levegőt.

- Kibékülni?

- Igen. Mostanában nem is beszéltek egymással – húzta el a száját gyerekesen. – Aztán az előbb úgy elrohant, pedig nem szokása. Arra gondoltam, esetleg történt e valami köztetek...

Azon kívül, hogy meglátott maszturbálni? – Nem, semmi különös.

- Értem... Nem tudnád megkeresni?

- Ah – ültem fel az ágyon kelletlenül.

Ezért nem akartam testvért. Nem arról van szó, hogy utálnám, mert különösebben nem izgat, de így muszáj eljátszanom itthon a gondoskodó fivért.

- Mennyire fontos, hogy itthon legyen?

- Az előbb volt itt valami régi barátja a kollégiumból – ragyogott fel az arca. – Állítólag most kellett volna találkozniuk itt, de mivel Nowaki elrohant... Most őt keresi. Talán te is segíthetnél neki!

- Megyek – vánszorogtam ki a szobámból.

Miért is ugrálok én egy kölyök miatt? Ezért még kapni fog, az is biztos...

Nowaki POV

Az úton kóboroltam, mikor valaki megszólított. Mint azt egy beszélgetésből megtudtam, Tsunának hívják. Biztos sokszor megfordul ott. Ryuuról kérdezett. Volt pár olyan kérdése is, amit már túl személyesnek találtam, de olyan nyugodtan nézett közbe rám! Lehet, hogy Ryuunak valami jobb haverja?

-  Értem – itta ki poharának utolsó cseppjeit is. – Ha nem tudsz mit mondani, akkor én megyek is – állt fel.

- Vá-várj! – kiáltottam hírtelen utána.

- Hm?

- Ryuunak... Ryuunak van barátnője? – hajtottam le a fejemet.

- Nincs – vigyorodott el.

Nincs? De akkor... Nem a barátnőjével találkozott?

Percekig csak ültem ott, mint valami fadarab. Közben kértem valami erősebbet is inni. Senki sincs, aki felismerne, akkor nem mindegy? Nem vagyok annyira ártatlan, csak erről nem kell tudniuk. Meg, ha meg is tudná a nővérem, mi történne? Ha nem megyek kollégiumba, nem találkozok vele és nem történik meg minden.

- Nahát! Nowa-chan! De rég találkoztunk! – csilingelt mögöttem egy jól ismert hang. – Nem gondoltam volna, hogy itt fogunk összefutni – nevetett.

- Ah... Igen – néztem felé remegve.

Mi-mit keres pont Ő itt? Miért? Azt hittem, hogy megszabadultam tőle, erre... Ez lehetetlen, miért van itt? Nem akarom!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés