Nowaki POV

- Nahát! Nowa-chan! De rég találkoztunk! – csilingelt mögöttem egy jól ismert hang. – Nem gondoltam volna, hogy itt fogunk összefutni – nevetett.

 - Ah... Igen – néztem felé remegve.

 Mi-mit keres pont Ő itt? Miért? Azt hittem, hogy megszabadultam tőle, erre... Ez lehetetlen, miért van itt? Nem akarom!

- Mi ez az ijedt ábrázat? – mászott bele a képembe. – Pedig olyan rég találkoztunk. Hééé, miért nem szórakozunk egy kicsit? Úgy tudom, hogy fent elég jó szobák vannak – suttogta a végét a fülembe.

- Nekem haza kell mennem, és...

- Ugyan már! Mondtam a nővérednek, hogy ma velem leszel egész nap!

- Eh? Mikor? – lepődtem meg és talán kissé túlságosan is adtam neki hangsúlyt.

- Ma. Mentem hozzátok, de nem voltál otthon.

- Nem kellett volna elmenned.

- De kíváncsi voltam Ryuura is. Sokkal érdekesebb, mint azt hinnéd – kacsintott. – Hé-hé, menjünk már! Olyan régen voltunk együtt, utoljára a kollégiumba.

- Nobu, ez... Én nem akarom! – szóltam rá erélyesen.

- Hoppá, milyen merész lettél – döbbent meg egy pillanatra, de már meg is villant a perverz-ördögi vigyora. – Ugye tudod, hogy ezért a hangsúlyért büntetést érdemelsz?

- De-

- Minike! – kiáltotta egy ismert hang mögülem. – Elmondanád, hogy mit keresel itt? – förmedt rám.

- Ryuu? Hogy kerülsz ide?

- Ezt inkább én mondhatnám! Mindenki téged keres! Ha Masato nem hív fel – mutatott a csaposra -, akkor aztán kereshettelek volna napestig! Ez lett volna az utolsó hely, ami eszembe jutna. Megőrültél? – kiabált teljesen kikelve magából.

Ryuu keresett engem? De miért? Nem utál?  

- Yo, Ryuu – köszönt Nobu, miközben magához ölelt.

- No-nobu?

Ismerik egymást? De honnan?

Egymásra farkasszemet néztek. Mint két vadorzó állat, akik épp az ételért marakodnak. Fogaik szinte már vicsorít, épp hogy nem esnek egymás nyakának. A feszültséget a levegőben szinte már kézzelfoghatóan lehet látni.

- Minő véletlenek tömkelege. Sosem hittem volna, hogy te és az én Nowa-chanom testvérek lesztek.

- Ereszd el – sziszegte Ryuu.

- Ugyan miét kéne? Hisz a szeretője vagyok – vigyorgott elégedetten.

Ne... Ezt ne! Mindenki tudni fogja, és akkor én-

Ryuu hatalmas, tágra nyílt kerek szemekkel nézett ránk. Egy pillanatra a szín is kifutott az arcából. Nem tudom, hogy mire gondolhat, de hogy ezután az életem meg lesz keserítve, az már biztos. Ettől féltem. Féltem, hogy valaki megtudja, vagy, hogy Nobunak eljár a szája. De sosem voltunk szeretők! Inkább ő volt a mesterem én pedig a csicskása, aki este egy lyukként üzemelt.

- Szóval így áll a helyzet- vette vissza komoly, érzelmek nélküli hideg tekintetét. – Bocs a zavarásért – intett, majd kifelé indult.

- Vá- - kiáltottam utána, de Nobu befogta a számat.

- Chii, nekünk van egy kis dolgunk, emlékszel? – cirógatta hangjával a fülemet. – Hé, kérünk egy kulcsot – szót Masatonak.

Masato kicsit sem jókedvűen jött oda és adta át a kulcsot. Tekintete szöget ütött át rajtunk. Nem tudom, hogy hírtelen a düh vagy inkább a sajnálat mutatkozik rajta. Talán ismeri Nobut? Lehet. Ryuu is ismeri, csak azt nem tudom, hogy honnan.

- Gyere már szépségem. Vagy vigyelek? – fonta át karjait derekam körül.

- Ne-nem kell – álltam fel.

Nobu kezeit végig rajtam tartva haladt előre. Nem volt gyors, türelmesen megvárta, még elvánszorgok mellette. Igazából... Nem is tudom, hogy mi van köztem és Nobu között. Az elején még utáltuk egymást, mondhatni az iskola tüze és vize voltunk. De egy idő után mikor szobatársak lettünk, csupán a vágy hajtott, és sexpartnerek lettünk. Nem volt benne semmi érzelem. Egy idő után azonban megelégeltem, nem akartam, és kitört belőle valami. Kényszerített, kikötözött, mondhatni szadistává vált.

- Hiányoztál – lökött be az ajtón, majd ajkaimra mohón lecsapott.

Viszonoztam a fogadtatást. Most is, mint mindig hidegen visszacsókoltam, hagytam, had élvezze ki minden pillanatát, engem nem érdekel. Hagytam, hagy tegyen a testemmel azt, amihez a kedv tartja.

Ryuu POV

Ezt egyszerűen nem hiszem el! Nobu és Minike? Hogy a jó életbe történhetett ez meg?  Fel sem fogom! Az a gyáva kis nyomi gyerek, aki egyik pillanatról a másikra lett az öcsém igazából egy hímringyó?

Nem... Várjunk. Gondoljuk át logikusan. Ő egy szende szűz, tehát egy kis kedves szónak is bedől, nem? Lehet, hogy azt hiszi Nobu tényleg szerelmes belé. De akkor nem kéne valamit tenni? Á! Mit foglalkozom egyáltalán vele?!

- Ryuu, neked meg mi bajod? – hallottam meg mögöttem egy értetlen Dren hangot. Már csak ezek kellettek. Menjetek kefélni egy bokorba, csak hagyjanak békén!

- Semmi – rúgtam bele az előttem ólálkodó ártatlan sörös dobozba. Ezen a környéken nem ritka darab. – Egek. Nem igaz, hogy Nobu mindig feltűnik – morogtam magamnak.

- Ritkán mérges – suttogta nem messze tőlem Iv.

- Ja. ... Ryuu, gyere már ide! – kiáltotta el magát Dren. – Van pia, ha kell!

- Hagyjatok már! – mondtam kicsit sem kedvesen, de leültem hozzájuk és elkoboztam egy sört.

- Ezúttal mi történt már? Nem akart leszopni egy kurva? – röhögött Iv. Jutalmat egy nyakleves. – Nagyon köszönöm – húzta össze szemeit.

- Máskor is.

- Mesélj – húzta Dren ölébe Ivet. Gondolom, ha megint elrepülne a kezem, akkor megvédje.

- Mennyit tudtok Noburól? – pillantottam féloldalasan rájuk.

- Rég nem hallottam felőle. Állítólag eddig valami kollégiumban volt.

Kollégium... Minike is.

- Milyen kollégium?

- Valami bentlakásos iskoláé. Aki eddig ott volt, a nyári szünetre tekintettel hazajöhetett. Nagyon nem ismerem – gondolkodott Iv.

- Aha.

- De ez miért fontos? – sóhajtott Dren.

- Ah... Röviden visszajött az új pasijával.

- Van pasija?! – kiáltottak fel egyszerre. – De hát nem úgy volt, hogy csak egyszeri menetek vannak neki? Valami elvet követ. Na meg amilyen züllött... Ki az a féleszű, aki vele lenne?

Elterültem a hideg kövön és bámultam a felhők mozgását.

- Röviden? Minike és Nobu a kollégiumban ismerhették meg egymást. Ez eddig szép és jó is, de akkor is! Sántít! Minike nem úgy nézett ki, mint aki örül a barátjának, hogy újra láthatja! – kopogtattam kezemmel a földet ezzel egyenletes ritmust adva monoton hangomnak.

- Ijesztő vagy, ha hangosan gondolkodsz – kuncogott Iv. – Tisztára, mint egy csalódott szerelmes. Féltékeny vagy, amiért Nobu van Nowakival?

- Ja.

- Komoly?!- szinkronoztak ismét. Nem kéne ennyit egymáson lógniuk!

- Egy frászt! Az zavar, hogy tönkrebaszták a tervemet!

- Milyen terv?

- A „Legyen mindennapra valaki” terv.

- Ez meg milyen hülye név?  – szólalt meg egy halk hang.

- Iot hol hagytad? – fordultam felé.

- Csak holnap jön haza. De neked nem Nowakival kéne lenned? – lepődött meg.

- Miért kéne?

- Hallottam, hogy kerested, és hogy voltál a bárba.

- Ja, az? Épp Nobuval van.

- Mi? – sápadt el. – És te ezt hagytad?! – csattant fel. – Na, húzd a segged és hozd el a kölyköt, vagy megbánod!

- Most meg mit vagy úgy kiakadva? – morgott Dren. – Ha a kölyöknek tetszett, miért ne legyen vele? Az ő baja!

- Ja, persze. Ti nem tudjátok – forgatta a szemeit.

- Mit is? – ültem fel.

- Nem tőlem kell megtudnod – rántott vállat. – De az biztos, hogy most nagyon nagy hülyeséget csináltál. Nem érdekel, hogy te vagy a vezető, ez ostobaság! Hozd el onnan Nowakit olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudod!

- Engem aztán nem érdekel! Semmi közöm a gyerekhez!

- Ó, nincs semmi? Akkor mire ez a nagy féltékenység? Látszik rajtad – húzta száját gúnyosra

Utálom, ha átlát rajtam. Fenébe is, érdekel! Már az első nap megfogott benne valami!

- Tetszik?

- Olyasmi.

- Kell neked?

- Igen.

- Akkor meg menj már! – vert hátba.

Tsuna POV

- Na, ez is elintézve – tettem elégedetten karba a kezemet.

- Mi folyik itt? – nézett bambán Iv.

- Szerelmes.

- Haha! – kezdtek el mindketten röhögni.

- Mi olyan vicces? – néztem rájuk nem valami szépen.

- Na, majd pont Ryuu. Ne már! Ráadásul egy olyan gyerekbe, akit egy hete ismer, de még max 2-3 mondatot beszéltek?

- Miért ne? Figyeld meg. Hamar egymásra találnak. Csak... Ryuunak sem kéne az ilyeneket elbaltáznia.

- Ha te mondod – rántottak vállat. – Megyünk? – bújt kiscica módjára Iv Dren mellkasához.

Egy pillanatra megrezzent a zsebemben a telefonom. Hanyag mozdulatokkal vettem ki, de el is mosolyodtam, mikor megláttam, hogy ki és mit írt.

„Még ma hazamehetek, este találkozunk <3, Iv”

- Nekem mennem kell – indultam el.

- Munka?

- Csak veszek egy kis cukrot – mosolyogtam rájuk, majd otthagytam őket.

Egy közeli boltba mentem, ahol sok féle édességet lehet venni. Io sokszor jön ide mondván, hogy ez a ’Cukorfalva’. Részben igaza is van.

- Tsuna-kun, megint milyen sok édességet veszel – lepődött meg az eladónő. - Egy egész óvodának lesz?

- Nos, valami olyasmi – mosolyogtam a kifejezésen. Egy óvodányi gyerekhadseregnek való édességet meg tud enni.

- Miket beszélsz Yui? Biztos a barátjának lesz! – bukkant fel az öreg vezető. – Io hazajön?

- Igen. Ma este.

- ó? Akkor gondolom ünnepeltek! Vigyél neki egy kis különlegességet is! Ma érkezett.

- Különlegességet?

- Igen. Réged cukorkának néz ki, de a belsejében gumicukrot van, kívül pedig édes szirup borítja, a másik fajtát pedig csokoládé. Ma kaptunk ilyet először. Tessék, itt van egy-egy csomaggal – adta át. – A ház ajándéka, hogy ilyen hűséges vásárlók vagytok – nevetett.

- Köszönjük. Akkor, ha nem bánják én mennék is. Még ki kell takarítanom a házat – hajoltam meg és hagytam el a kis üzletet. - Hm... Szóval félig gumicukor, félig cukor és félig csoki? Io imádni fogja. Hé! Ez iszonya drága!  - vettem rajta észre az árcímkét. – Az öreg sejt valamit – néztem vissza a bolthoz.

Egyenesen hazamentem, ahol egy jó nagytakarítást tartottam. Valahogy az üres üvegek és papírok nem hajlandóak kidobni magukat. Nem is értem, hogy-hogy képzelik! Nincs messze a kuka igazán, belemászhatnának maguktól.

- Megjötteeeeem! – visított valaki az előtérben. Hoppá, már ennyire késő? A vacsorához hozzá sem láttam még. – Tsuuunaaa! – ugrott egyenesen a hátamra.

- Neked is szia Io – szedtem le magamról.

- Hiányoztam? – bújt hozzám.

- Nem is tudom. Egy gyerek sok gonddal jár – húztam az idegeit.

- Nem vagyok gyerek! Gonosz-gonosz – ütögette gyerekesen a mellkasomat, mire muszáj volt nevetnem.

- Haha, Io, hagyd abba, vagy nem kapsz meglepetést!

- Meglepetés? Mi-mi? – váltott át Io-kutyába. Szinte már látom is, ahogy csóválja a farkát.

- Várj, hozom – mentem ki a konyhába, hogy elkaparhassam az újonnan felfedezett cukrot. – Nem tudom, hogy fog e ízleni. Ma hozták, de majd eldöntöd, hogy milyen.

- A-Az Fleshback? – ragyogtak fel a szemei. – De hát ez isteni! Egyszer ettem külföldön, de csak egy szemet engedtek. Kedvenc. Honnan van?

- Flesh... Érdekes neve van – gondolkoztam el. - Vettem.

- Áá, imádlak. Köszi – borult a nyakamba. – Ezért jutalmat érdemelsz – cirógatta meg a hátamat.

- Csak óvatosan. Rég nem voltam senkivel sem – húztam el a számat, ahogy az utóbbi három napra gondoltam.

- Hihi. Akkor, miért nem segítünk ezen a problémán?

- Ennyire mohó lettél?

- Nem tehetek róla? – ment körbe körülöttem sopánkodva. – Egész végig csak idegbeteg tervező között kellett rohangálnom! Volt pár helyesebb modell is, de-

- Modell?

- Ja. A másik részlegben most lesz egy bemutató, így állt a bál.

- Ó! Ak-

- De chii – tette ujját a számra. – A mesélést majd később.

Karjait körém fonta, szinte magához préselt. Ajkai lágyan mégis követelőzően csaptak le az enyémre. Hamar karjaimba vettem pihekönnyű testét és a hálószobába csoszogva folytattuk az egészet.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés