Csak ültünk ott, a kandalló előtti fotelekben és beszélgettünk. Nem is tudom mennyi idő telt el, nem is számított. El tudnék így lenni a végtelenségig is.
-Ez a föld az apámé volt.-mesélte.-Nagyon...komoly ember volt. Alig láttam őt életében. Akkoriban még más volt a világ, az emberek másképp gondolkodtak és éltek. Egy gyermek nem számított. Egy fiú csak onnantól számított, mikor már elég időssé vált, hogy átvegye az apja helyét. Mikor megszületett megünnepelték, majd odaadták a dajkának. Aztán, mikor elég idős lettél az apád végre életedben először rád nézett. És ha úgy találta büszke volt rád. Ha úgy látta ígéretes örököst nemzett magának. Az anyám, ő csak megszült aztán aggódott, hogy jó úton maradjak. Egyszóval addig nem számítottál embernek, amíg el nem tudtál vezetni egy birtokot.  Egész életemben igyekeztem megfelelni. Mindig az előírások szerint mindent. Sose volt hozzám senkinek egy rossz szava. Én magam voltam a két lábon járó törvény. Az akkori élet törvénye. Csak tettem amit mondtam aszerint, ahogy mondták. Nem éltem. Már egészen kicsi, kölyökkoromban sem. Ez az igazság. Én voltam a család utolsó reménye. Nem tehettem mást. Kilenc nővérem volt. Apám már akkor öregnek számított, mikor megszülettem. Korán meg is halt. Még kölyök voltam, mikor családfő lettem. Azt se tudtam mi az a szex, mikor férjhez kellett adnom a nővéreim. Aztán,.. eljött az én időm is. Így is soká húztam. Anyám szava döntött, nekem nem volt véleményem, nem lehetett. Anyám azt mondta „megnősülsz”, és eszembe se jutott volna, hogy ha ő mondja nem így lesz. De a bálon... Ott rám tört a kétségbeesés. Úgy éreztem eljött az a pont az életemben, ahol ha továbbra is fejet hajtok másoknak meghaltam.  Aznap ismertem meg Juliant. Egyenest odasétált hozzám a tömegen át. Kiültünk a kertbe a rózsafák alá. Sétáltunk, beszélgettünk. Egyből a lelkembe látott, ami akkor elbűvölt, később mikor megtudtam miért csak mosolyogni tudtam. De akkor életemben először kimondtam mit akarok. És ő megszöktetett arról a bálról, amit én rendeztem, hogy menyasszonyt találjak. A saját bálomról. A legjobb barátom lett. Lepukkant, eldugott kis kocsmákban iszogattunk. Az utazókkal aludtunk koszos, csótányoktól hemzsegő kis szobákban. Kivettünk egy szobát, az ingem ujja többe került, és egész éjjel csak beszélgettünk. Életemben először éreztem boldogságot. Végre szabad voltam. S ha kirepül a madárka a kalitkából oda Isten se csalogatja többé vissza. Egy este aztán elmondta mi ő. Attól félt keresztet vetek majd és papért rohanok, tudom. De a vallás is csak egy volt kötelességem békjóiból miktől ő szabadított meg. Nem féltem tőle. Akkor sem, mikor láttam mit tett. Szerettem őt. Természetes volt hát, hogy veletartottam. Hogyan is lehetett volna másképp? Nem tudtunk, nem akartunk többé egymás nélkül élni. Nem éreztem semmit, amikor megcsókolt. Undort nem, csak szeretetet. De mi, Nari túl hosszú ideig élünk, hogy csak egyet szeressünk.-mosolyogva rám nézett.
-Értelek. Gabriel én kedvellek. Emlékszem rád álmaimból és hidd el én is boldog vagyok, hogy létezel. Jó érzés most itt ülni veled és hallgatni a történeteid. Talán ezek a percek a legbékésebbek egész eddigi életemben. De nem úgy érzek irántad, ahogy te irántam. Én másképp kedvellek.-ránéztem, de még mindig mosolygott.
-Nem várok tőled semmit. Természetes, hogy vágyom rád, hogy vágyom arra, hogy megérintselek, megcsókoljalak. Kívánlak, ez természetes.-kezdett nagyon meleg lenni ebben a szobában.-De szeretlek és nekem az a fontos, ami neked. Hogy itt vagy mellettem, a tudat, hogy mostmár örökre velem leszel boldoggá tesz. Ez nekem elég. Nem szeretném, ha feszélyezve éreznéd magad miattam. Azt akarom, hogy boldog légy. Mert csak akkor lehetek én is az.
Ez megérintett. Sose gondoltam volna, hogy egy nap valaki ilyesmit mondjon nekem. Az előbbi izgalom teljesen alábbhagyott. Megnyugodtam. Ebben a pár órában el is felejtettem a múltam, az időt, csak a most volt.
-És most hogyan tovább?
Gabriel sóhajtott.
-Rengeteg lesz a teendőnk. Ezt a házat tudod én építettem. Julian mindig is nagy családra vágyott, sok szoba van, választunk neked egyet. Be kell rendezkedned új életedbe.
-És a régi?
-Egy ideig valószínűleg keresni fognak. De ne aggódj, Juliannel mindent elintézünk. Te az emberi világ számára t ma éjjeltől halott vagy. Az a Nari, aki voltál nincs többé. Ma éjjeltől te Narinne Chanton vagy, Gabriel Chanton tanítványa és New Orleans ifjú, új vámpírhercege. Az életed innentől merőben meg fog változni. Kivirágzol.
Már épp készült rámtelepedni a kétségbeesés, mégis milyen ismeretlen vár rám? De...
-Kivirágzok?-néztem döbbenten Gabrielre.
-Igen Nari, kivirágzol. Nem kertelek, mi démonok vagyunk. Nem a mi dolgunk jónak lenni. Megfizetjük az árat a halhatatlanságunkért, de a mi kiváltságunk a szabadság. Az emberek felett állunk ezt ne felejtsd el. Mindig tudd hol a helyed és az mindenki más felett van. De szeresd az ártatlanokat, mert belőlük lesznek a gyermekeid is. Az ártatlanokat Nari még a démonok is védik, mert még magukban hordozzák az ígéretet.
-De honnan tudjam ki ártatlan?
-A gyermekek Nari, a kisgyermekek. Őket még nem mocskolta be a bűn. De mi Juliannel például az asszonyokat sem bántjuk, mert ők hordozzák magukban az élet magját, egy új élet lehetőségét, aki talán egy csodálatos új ember lesz. Talán olyasvalaki, akibe beleszeretünk.
-És kit tehetek vámpírrá?
-Azokat, akiket nem szeret más csak te.
-Ezt hogy értsem?
-Az olyan embereket, akiket szeret valaki, párja van, kicsiny gyermekei, akiknek szükségük van rá, akiket hazavárnak nem ragadjuk el szeretteiktől. Akármennyire szeretjük is. Csak annyit tehetünk, hogy figyeljük és óvjuk a sötétből.
-Valóban démonok vagyunk?
-Tudom mire gondolsz, de a jó és rossz fogalma egy mérce elképzelt két vége, emberi találmány.  Csak arra jó, hogy megfogalmazd mit érzel, mire van szüksége az embernek, mi az, ami veszélyes a számára, de a jó és a rossz valójában csak annyi, mint a világos és a sötét. Semmi. Nem létezik. Így mi nem lehetünk egyik sem igazán. Felment az a bűn alól, mikor kiontassz egy életet az a tett, ha megkímélsz egy másikat?
-Azt hiszem kezdem érteni. De ez merőben eltér attól, amit a könyvekben írnak.
-Nari, hogy lehetne egy halhatatlan lény élete olyan és annyi, mint amit a könyvekben írnak? Az emberek nem tudnak többet mint amit nem volt fontos elrejteni. Nem a mi érdekünkben. Egy ember képtelen ártani nekünk. De mire lenne jó, ha félelemben élnének? Ha összetörnének a tudattól, hogy messze nem olyan fontosak, mint most hiszik, hogy nem ül egy Isten felettük óvva lépteiket? Ők is tudják mi az igazság, ezért nyugtatgatják maguk ilyen hazugságokkal.
-Furcsa ezt hallgatni és közben folyton emlékeztetni magam arra, hogy én már nem vagyok ember.
-Nari ne felejtsd el, amit mondtam. Szeresd őket. Majd meglátod, de minükben van valami csodálatos. Még a véreskezű gyilkos is egy ártatlan, félelemtől szenvedő, reszkető kisgyermek vol egykor. Egymást taszítják a bűnbe. De azt is meg kell tanulnod hogyan uralkodj az érzéseiden. Ha szánod is a gyilkost, ha megérted, ha közben meg is szereted nem engedhetsz a szívednek akármennyire is fáj, mert ha elengeded addig kínozhat egy még ártatlant, míg a maga képére nem formálja. Az, hogy mi állunk az ember felett felelősséggel is jár. A hosszú élet bölcsé tesz, képessé arra, hogy megtedd amit kell. Mint a vadász kilövi azt a szarvast, melyiknek agancsa túl hegyesre nő, hogy ne vakítsa meg a másikat épp úgy kell neked gondját viselned városod embereinek.
Erről eszembe jutott egy gondolat.
-Vannak törvényeink? Társadalmunk?
-Nem, mi túl kevesen vagyunk az ilyesmihez és nem vagyunk emberek. Másképp élünk. Minden idősebb vámpír elfoglalt magának mára egy neki tetsző várost. Ők ott a saját törvényeik szerint uralkodnak. Semmi közünk hozzá.
-Értem... Most, hogy ennyi mindent mondtál úgy érzem valóban sok dolog lehet még, amit meg kell tanulnom. Mintga újratanulnék egy egész világot.
-Mert így is van.
Most én mosolyodtam el. Ismerem Gabrielt, de mintha csak most kezdeném megismerni igazán. Elvégre most minden megváltozott. Új kapukat nyithat felém az életéből, a múltjából. Már most egyre jobban kedvelem.
-Mesélj még!
Felnevetett.
-Mit meséljek?
-Akármit. Olyan jó hallgatni a hangod a tűz ropogásával a háttérben.
-Fáradt vagy. Nem sokára pirkad. Talán jobb lenne holnap folytatnunk a beszélgetést, elvégre mostmár miénk az idő. De ha felkel a nap úgy fogsz kidőlni, mint akit fejbekólintottak egy serpenyővel.
-Meggyőztél.-nevettem el magam.-Nos, akkor lássuk azt a szobát.
-Ezzel kapcsolatban akad némi probléma.
-Probléma? Milyen probléma?
-Szerintem jobb lenne, ha ezt az estét még velem töltenéd.
Gabriel nagyon komoly arcot vágott, mintha ezzel bármit is elérne.
-Nem kertelek, kizárt.
-Nari, rengeteg okot fel tudok sorolni, hogy miért töltsd velem ezt az éjszakát.
-Hallgatlak.
-Amint kilépsz azon az ajtón szembetalálod magad Blaisel, aki egy elég szexcentrikus egyéniség és mindent elkövet majd, hogy elsőnek vigyen ágyba. Ha valami csoda folytán sikerülne is leráznod még meg kell küzdened az én Mesteremmel, aki olyan szinten kíváncsi elsőszülöttje új párjára, mint kisgyerek karácsonykor az ajándékdoboz tartalmára. Alig várja, hogy elragadjon mellőlem és kisajátítson. Ha mindezeken át is vergődöd magad a szobád jelenleg csak a csupasz falakból áll, ergo aludhatnál a kanapén. Viszont ezzel zavarnád List a reggeli teázásában amiért egész éjjel hallgathatnám milyen szívtelen dög vagyok, hogy egy újszülött vámpírt hagytam a kanapén aludni. Mindezek után mire felébrednél Blais már ott legyeskedne körülötted, hogy éhesen rávesd magad.
-Maradok.
-Szerintem is.
Újabb csönd állt be kettőnk közé.
-A fürdőben találsz tiszta törülközőt, keresek neked egy inget.-mutatott az ággyal szembeni ajtóra, majd felállt és a gardróbszekrényben kezdett korotászni.
Nem volt mit tenni. Magamrazártam a fürdőajtót, majd elkezdtem ledobálni a cuccaim. Kezdtem érezni, hogy fáradok, ahogy a zuhany alatt álltam. Fejem a csempének támasztottam, nagy nehezen erőt vettem magamon és kiszálltam. Törülközés közben tekintetem a tükörképemre tévedt. Hiába nézegettem magam nem láttam semmi változás mégis úgy éreztem valami más lett. Biztos csak a fáradtság, ekkor kapcsoltam csak, hogy nincs ruhám. Derekamra csavartam a törülközőt és kiléptem. Gabriel ismét a fotelben ült és a tüzet bámulta, ahogy észrevett rám nézett.
-Az ágyon találsz egy tiszta inget.-mondta majd elsétált mellettem és ő is bezárkózott a fürdőbe. Ez fura.
Miközben felöltöztem azon gondolkodtam, hogy ha ennyire vonzódik hozzám, bár magam sem értem miért, hogy tudott ilyen nyugodt, sőt rideg maradni mikor meglátott félmeztelenül? Bár nem is értem miért agyalok ezen, örülnöm kéne.
Azonban,... Tény, hogy Gabriel legalább egy fejjel magasabb nálam, de ebben az egy szál ingben úgy éreztem magam, mintha legalább miniszoknya lenne rajtam.
Furcsa lesz egy férfival egy ágyban aludni. Furcsa lesz egy másik emberrel,... személlyel egy ágyban aludni. Világ életemben egyedül aludtam. Gabriel kilépett a fürdőből. Valami nagyon drága selyem pizsama volt rajta. Sosem láttam még férfit pizsamában. Ahogy észrevette, hogy nézem mintha zavarba jött volna.
-Nem ebben szoktam aludni.-mentegetőzött.
-Hát akkor miben?
-Abban, amiben most te alszol.
-Egy szál ingben? Alsó nélkül? Nem nyomnak a gombok?
-Te most komolyan erről akarsz beszélni?
Elhalgattam.
-Elég hatásos öltözék abban, hogy leszoktassa a testvéreim arról, hogy kora este felzargassanak valami ostobaság miatt.
-Értem.
Bebújt mellém az ágyba. Szívem szerint kiugrottam volna. De nem akarom tudni mennyit takar belőlem hátulról ez a vacak. Aztán, meglepő módon befordult, háttal nekem.
-Jó éjt!-mondta.
-...Jó éjt!
Ennyi? Hát,... végül is ez nekem csak jó.
Azt hittem alig fogok tudni elaludni, de ahogy Gabriel mondta pirkadatkor mint akit lecsaptak. Hirtelen se kép, se hang.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés