A lány a kezeivel beletúrt a hajába, lábait kihívóan mozgatta az ütemre. Nadrágja testszínű volt, és teljesen rátapadt a combjaira és a fenekére. Lassan hátrahajtotta a fejét, majd becsukott szemmel mozgott tovább. Az arca ki volt festve, de nem úgy, mint ahogy mások sminkelik magukat. Neki feltűnő és vastag csíkok voltak az arcára kenve, többféle színben. Manuel valamiért nem tudta levenni a szemét róla. Próbálta megfigyelni az arcát, de csak pillanatokra kapta el. A lány az ő ízlésének egyértelműen túl kacér volt, mégis volt valami abban ahogy mozgott. Hektor visszaért, majd elindultak az asztal felé.

-Várj. A másikhoz menjünk - szólt Manuel, miközben továbbra is a titokzatos idegent figyelte.

-Miért? Az foglalt.

-Nem baj. Majd kivárjuk.

Így elindultak a távolabbi asztal felé. Manuel közeledett a lányhoz, akinek közben táncpartnere is akadt. Hallotta a hangját, ahogy nevetgélt az illetővel valamin. A pult szélénél megálltak és várták, hogy szabad legyen az asztal. Hektor ezalatt a munkájáról kezdett el beszélni, de Manuel most először nem tudott rá figyelni. Fél szemmel továbbra is a lányt nézte. Jött egy gyorsabb szám, amire a lány még elevenebb lett. Pörögni kezdett maga körül, miközben továbbra is nevetett. Közben az asztal szabad lett, de Manuel alig bírt koncentrálni a játékra.

-Mi van veled? Hol jársz?

-Csak elgondolkodtam.

-Min? Megint az apádon?

-Nem. Ne is juttasd az eszembe őt.

A barátja ekkor átsietett mellé az asztal túloldaláról.

-Itt van az a srác! - súgta a fülébe.

-Milyen srác?

-Jaj, hát akiről beszéltem. Az a buzis.

Hektor barátja mellé lépett, hogy fejével a fiú irányába tudjon biccenteni. Manuel ledöbbent hirtelen.

-Ő az?

-Igen.

-Az aki nevetve táncol?

-Aha.

-Azt hittem, hogy egy lány.

Hektor felnevetett.

-Látod, tiszta buzis szegény.

-Látom.

-Mondok még valamit. Párszor már rajtakapták, ahogy a wc-ben megcsinálják.

-Ezt hogy érted?

-Ahogy mondom. Ott szokták dugni a wc-ben.

-Úgy fest, ő itt a helyi híresség - jegyezte meg Manuel szarkasztikusan, mire Hektor ismét kacagni kezdett.

A tudat, hogy a lány akit eddig figyelt valójában fiú, még érdeklődőbbé tette Manuelt. Tisztára olyan hátulról, mint egy lány, morfondírozott magában. Az arca sem tűnik fiúsnak. Később ritkultak az emberek, és Manuel jobban rálátott az idegenre. Egyik pillantását el is kapta a fiú, majd rámosolygott. Manuel úgy tett, mintha nem vette volna észre. Miközben kereste a megfelelő pozícióban lévő golyót az asztalon, a fiú melléjük lépett és Hektorral kezdett el beszélgetni.

-A barátom azt hitte lány vagy.

-Haha, valóban? - nevetett az idegen.

Manuel továbbra is csak a játékra figyelt, mintha ott sem lenne a hívatlan harmadik. Amikor végeztek, Hektor elment a kabátokért. A fiú ekkor mellé lépett.

-Még nem láttalak itt. Honnan való vagy?

-Itt lakom - felelte Manuel.

-Ha nem sietsz nagyon, akkor igyunk meg valamit.

-De igen, már menni készültem.

Manuel próbálta a tekintetével kikerülni a másikat, aki viszont nem tágított.

-Mondjak valamit?

-Attól függ, mi az.

-Szeretem kényeztetni a férfiakat.

-Hallottam róla - vetette oda Manuel közönyösen.

-Hihi, tényleg?

-Ezt viccesnek találod?

A fiú a kezében lévő poharat Manuel felé tartotta. A szórakozóhely fényei körbeölelték az alakját és még színesebbé tették a kifestett arcát.

-Kérsz?

-Nem.

-Kérek neked másik szívószálat, ha az a gond.

-Nem iszok más poharából - felelte ridegen Manuel. Kezdte úgy érezni, hogy szabadulni szeretne minél előbb.

-Mondjak még valamit?

-Inkább ne.

-Téged most azonnal leszopnálak.

-Kösz, nem.

Hektor épp ekkor ért vissza.

-Hát ti miről beszélgettek?

-Titok.

-Semmiről - felelte Manuel.

Miközben öltözködött, a fiú a nyelvével piszkálni kezdte a szívószálat a poharában.

-Akár mind a kettőtöket is leszopnálak. Felváltva.

-Nála rossz helyen próbálkozol - kacarászott Hektor.

-Akkor csak téged.

Manuel sietve távozott a klubból, barátja alig tudta utolérni.

-Miért hagytál ott?

-Nem akartam zavarni a flörtöt.

-Jaj ne viccelj már, csak hülyéskedtem vele.

A két barát nem sokkal ezután elvált, Manuel pedig alig várta, hogy hazaérjen. Lelkiismeret-furdalása volt, hogy kimaradt, egyébként sem szokása. Azonnal elnyomta az álom, miután ágyba került. Ezen a helyen mindig hamar el tudott aludni.

A következő nap Oliviával indult. Manuel a nőt már pár hónapja bemutatta Ester néniéknek, valamint a testvérének is. Szívesen látták, jól kijöttek a menyasszonnyal. Olivia a szüleivel lakott, és egy boltban dolgozott eladóként. Nem sürgette a dolgot, hogy összeköltözzön vőlegényével. Azt szerette Manuelben nagyon, hogy teljesen meg tudott benne bízni. Különbözött azoktól a fiúktól, akikkel eddig ismerkedett. Az is tetszett neki, mikor eljegyezte. Ezzel is jelezvén, hogy komolyak a szándékai. Olivia úgy érezte, hogy megtalálta az igazit. Miközben ezeken gondolkodott, észrevette, hogy elrepült az idő. Megköszönte a reggelit, majd sietve elindult a munkahelyére.

Ezután Manuel hozzáfogott a ház körül segíteni. Éppen a kerti kaput javította, mikor nagyapja, Lennart odalépett hozzá.

-Egy áldás, hogy ide költöztél. Jövő héten hozd el az összes holmidat.

-Rendben.

-Sajnos nem megy olyan jól a gazdaság, hogy ebből te is meg tudj élni.

-Nem gond, már találtam itt munkát. Holnap megyek be állásinterjúra. A lényeg, hogy ti bírjátok-e.

-Erről jut eszembe. Még be sem mutattalak a fiúnak, aki segítkezik nekünk.

-Ő az ott? - kérdezte Manuel, miközben a távolban levő overállos alak felé mutatott.

-Igen. Éppen itatja a kacsákat. Ide hívom, miután végzett.

A munkás megigazította kalapját és elindult az öreggel Manuel felé.

-Ő itt az unokám, Manuel a neve. Ez pedig Tomas - mutatta be őket egymásnak Lennart.

Manuel letette a kezében lévő csavarhúzót és közelebb lépett. A fiú kicsit hátrahúzta a kalapját, majd mosolyogva kezet nyújtott.

-Örvendek.

Manuel meglepetten ismert rá a tegnap este még lánynak hitt idegenre.

-Én is örvendek - felelte, miközben próbálta nem kimutatni a csodálkozását.

Tomasnak igyekeznie kellett az állatokhoz, ezért többet nem tudtak beszélni. Viszont egész délután Manuelt nézte. A férfi a házat és a melléképületet összekötő nyitott gangon ült, és Lilynek segített a tanulásban.

-Holnapután meglátogatjuk anyát, jó?

Lily megrántotta a vállát. Nem kötődött beteg anyjához, már el is felejtette, hogy valaha egészséges volt. Sokkal közelebb álltak hozzá a nagyszülők. Bátyjáért rajongott, annak ellenére, hogy nagy volt a korkülönbség köztük.

-Ott van Tomas! Megismerkedtetek már? - kiáltott fel a lány.

-Igen. De nem beszéltem még vele.

-Sűrűn játszik velem, olyan jó vele lenni. De előbb el kell végeznie a munkáját, csak utána szoktunk lemenni a patakhoz.

-Mit csináltok ott?

-Köveket gyűjtünk, sétáltatjuk a kutyát. Egyik nap Tomas fogott egy kis halat! Nem tartotta meg, hanem visszadobta.

-Most inkább koncentrálj a házira.

Miközben a lány írni kezdett, a bátyja felnézett. A távolban Tomas az itatók vizét cserélte. Most nem olyan passzolós nadrágban van, tűnődött el Manuel a fiút figyelve.

A nap további részében nem találkozott Tomassal. Este már mindenki lefeküdt, de Manuel nem tudott elaludni. Kiült a gangra, és hallgatta az éjjeli hangokat. Az állatok békésen aludtak az ólakban. A csendet hamarosan Tomas törte meg.

-Itt szeretsz üldögélni? Nem baj, ha kicsit én is leülök?

Manuel nem szólt semmit. A pad mellett volt egy kis műanyag szék, a fiú oda telepedett le.

-Ma is lányak tűntem?

-Nem.

-Amit tegnap mondtam...

-Felejtsük el.

-Miért? Nem ezt akartam mondani. Hanem hogy még mindig áll az ajánlatom.

Manuel a holdfénynél látta, amint a szellő összekócolta a fiú haját.

-Ne beszélj hülyeségeket. Amúgy is menyasszonyom van.

-Csak nem Olivia? Aki ide szokott járni Lilyhez?

-Ha éppen tudni akarod, ő az.

-Rendes lánynak látszik - mondta Tomas, miközben maga alá húzta a lábait.

-Az is. Nemcsak annak látszik.

-Hány éves vagy? 40?

-Dehogy. 28.

-Húha, öregebbnek tűnsz.

-Na és te? 14?

-Nem, semmiképp. Másféllel több.

-Fáradt vagyok. Bemegyek aludni.

-Megint lerázol. Egyébként te most már itt fogsz lakni?

-Igen. Szívesebben mentem volna a melléképületbe, de mondták, hogy befészkelted oda magadat.

-Haha, igen.

-Miért nem jársz iskolába?

-Sokat kellett bent lennem a kórházban, ezért nem tudtam tanulni a többiekkel. Meg kell ismételnem az évet ősztől.

-Hm. Nem adhatnak neked sok zsebpénzt a nagyszüleim.

-Igen, de hamarosan elutazok a fővárosba. Csak ideiglenesen maradtam itt.

-Jó, nekem mindegy - azzal Manuel felállt és elindult befelé.

-Várj.

-Mi az?

-Miért nem akarod azt a dolgot?

-Már mondtam. Menyasszonyom van. Szállj le rólam.

-Szóval ti ilyen komoly kapcsolatban vagytok?

-Igen. És mindent megbeszélünk.

-Mindent? Azt is elmondtad neki, hogy a seggemet stírölted egész este?

Manuel ekkor visszafordult. Habár nem látta Tomas arcát a sötétben, de tudta, hogy szemtelenül mosolyog.

-Miről beszélsz?

-Észrevettem ám.

-El vagy tévedve - felelte ingerülten a férfi.

-Tudom én, ha bejövök valakinek. Mondjak valamit?

-Ne!

-Ha egyszer kedved lenne lazítani, kopogj be hozzám - nevetett Tomas, majd elindult ő is a szobája felé.

-De igyekezz, nehogy lemaradj rólam és akkor jusson eszedbe, ha már a fővárosban leszek.

Azzal a fiú bezárta maga mögött az ajtót. Manuel inkább úgy gondolta nem szól neki semmit. Érezte, hogy egyre feszültebb, nem akart a nemrég megismert fiúnak rontani. Hajnal lett, mire el tudott aludni.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.